Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
314.45
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pexels.com

Közel 13 milliárdos kártérítés fizet az IKEA egy kétéves haláláért

Negyvenhatmillió dolláros (12,9 milliárd forintos) kártérítést fizet az IKEA egy párnak, akiknek a gyermeke amiatt halt meg, mert a svéd bútorgyártó vállat egyik komódja rádőlt – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató kedden.

A kétéves Jozef Dudek megfulladt, miután 2017 májusában ráborult egy 32 kilogrammos Malm nevű IKEA-komód a család kaliforniai otthonában. A fiókos szekrényt – amely három másik gyerek halálában is szerepet játszott – egy évvel korábban biztonsági aggodalmak miatt kivonták a forgalomból.

A szülők, Joleen és Craig Dudek elmondták: sohasem gondolták volna, hogy egy kétéves fel tud borítani egy 76 centiméteres komódot, és megfulladhat alatta.

„Csak később tudtuk meg, hogy biztonsági hibák csúsztak a tervezésbe” – mondták. „Nem szeretnénk, ha ez egy másik családdal is megtörténne.”

Dudekék arra kértek mindenkit, aki Malm komódot vásárolt, vigyék vissza az üzletláncba az árut.

A család egymillió dollárt (körülbelül 295 millió forintot) ajánlott fel a kártérítésből olyan csoportoknak, amelyek azért dolgoznak, hogy megvédjék a gyermekeket a veszélyes termékektől.

Az IKEA 2016-ban biztonsági okokból visszahívta a Malm komódokat az észak-amerikai piacról. Ez volt a legnagyobb termékvisszahívás a vállalat történetében. Addigra már három hasonló korú kisgyerek – Camden Ellis, Curren Collas és Ted McGee – vesztette életét a fiókos szekrény miatt. Az ő családjaik összesen 50 millió dolláros (14,75 milliárd forintos) kártérítést kaptak. Az áruházlánc kezdetben úgy próbálta megoldani a problémát, hogy felszólította vásárlóit: rögzítsék a falhoz a kisszekrényt.

A haláleseteket követően az amerikai fogyasztóvédelmi bizottság tájékoztató kampányba kezdett a komódok kockázatairól.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 21:48
2026. augusztus 9. 21:12
×
×