eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc
Az afgán elnöki hivatal felvétele Asraf Gáni afgán elnökről (első sor, j2) és Nancy Pelosiról, az amerikai képviselőház demokrata párti elnökéről (mellette balra) tisztségviselőkkel Kabulban 2019. október 21-én. Az előre be nem jelentett látogatáson Pelosi biztonsági, kormányzati és gazdaságfejlesztési kérdésekről tárgyalt az afgán vezetéssel.
Nyitókép: MTI/EPA

Bejelentették az Iszlám Állam legyőzését Afganisztánban

Annak még azért ki kell derülnie, hogy az önmagukat feladók hol folytassák az életüket.

Asraf Gáni afgán elnök kedden bejelentette, hogy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett a dzsihadista szervezet afganisztáni fellegvárának számító Nangarhar keleti tartományban.

"Ki tudta volna elképzelni egy évvel ezelőtt,

hogy egy napon itt fogunk hálát adni a mindenhatónak az Iszlám Állam legyőzéséért Nangarharban?" - fogalmazott Gáni a keleti tartományban tett látogatása során.

Gáni leszögezte, hogy a dzsihadisták által uralt területek felszabadítása nem lett volna lehetséges a szélsőségesek elleni harcban a biztonsági erőkhöz csatlakozó helyi lakosok részvétele nélkül. "A mai napon az Iszlám Államot legyőzték" - tette hozzá az elnök, aki gratulált a biztonsági erőknek és a tartományi lakosoknak ezért.

Az afgán elnök elmondta, hogy felszerelik és több támogatással látják el azokat a helyi csoportokat, amelyek az Iszlám Állam ellen harcoló milíciák részét képezték. A dzsihadista szervezet 2015-ben jelent meg Afganisztánban, és jelenleg is aktív az országban, például a szomszédos Kunár tartományban.

Az afgán biztonsági erők az elmúlt három évben fokozták a szárazföldi és légi műveleteiket az Iszlám Állam ellen, és fokozatosan jelentették be a települések felszabadítását a művelet során, amelyekben a dzsihadista szervezet harcosainak százai vesztették életüket.

A nangarhari kormányzó hivatala közleményében tudatta, hogy - mint fogalmazott - az "Iszlám Állam gerincét ért csapásban" 243 harcos, 625 nő és gyerek adta meg magát a katonai műveletek következtében. A helyi kormány adatai szerint a harcosok között vannak pakisztáni, iráni, tádzsikisztáni, azerbajdzsáni, kazahsztáni, üzbegisztáni származású, valamint a Maldív-szigetekről származó emberek is.

Gáni elmondta, hogy

párbeszédet folytatnak a harcosok származási országával a dzsihadisták jövőjét illetően.

Hozzátette: míg a harcosok sorsa el nem dől, az afgán kormány fedezi családtagjaik szükségleteit. "A gyerekeikkel és feleségeikkel az afgán kultúra és hagyomány szellemében fognak bánni" - fogalmazott.

Az afgán államfő egyúttal fogadkozott, hogy folytatják a hadműveleteket Nangarharban a tartomány számos települését ellenőrző tálibok ellen. "Az Iszlám Állam felszámolása nem jelenti azt, hogy meghagyjuk a terepet a táliboknak" - mondta.

Az afganisztáni Iszlám Állam számos, a leghalálosabbnak számító öngyilkos merényletben volt érintett Nangarharban az elmúlt években, többségében civilek ellen.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×