Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
325.07
bux:
145935.41
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Brexit: nem erről volt szó, lelép a brit közlekedési államtitkár

Távozott a brit kormányból pénteken Jo Johnson, Boris Johnson volt külügyminiszter öccse. Szerinte a londoni kormány egészen mást csinál most, mint amit a brexitnépszavazás során a választóknak ígért.

Az ifjabb Johnson, aki bátyjával éles ellentétben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett kampányolt a két évvel ezelőtti népszavazáson, lemondásával egy időben újabb referendumot követelt. A Downing Street azonnal visszautasította ezt a követelést.

Jo Johnson eddig a közlekedési minisztérium államtitkára, illetve az önkormányzatokért és a helyi közösségekért felelős tárca londoni ügyekkel foglalkozó államtitkára volt.

Pénteki lemondását bejelentő levelében közölte: megítélése szerint

azoknak a javaslatoknak, amelyekkel a kormány a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon előállt, "semmi közük" a korábbi ígéretekhez,

éppen ezért a demokratikus eljárás egy

új népszavazás

kiírása lenne arról, hogy a brit választók ilyen körülmények között is ki akarnak-e lépni az EU-ból.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×