Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
326
bux:
145903.09
2026. november 3. kedd Győző

A bajor CSU megállapodott a kormányalakításról a Szabad Választók pártjával

A koalíciós szerződést hétfőn írták alá Münchenben.

Megállapodott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a Szabad Választók (Freie Wähler- FW) pártjával a közös kormányzásról. A szerződés aláírása után megtartotta alakuló ülését az új bajorországi tartományi törvényhozás (Landtag), amely a tervek szerint kedden választja meg ismét miniszterelnöknek Markus Söder CSU-s politikust. Kormányának tagjai egy héttel később, november 12-án teszik le esküjüket a Landtagban.

Három tárcát kapnak

Az új bajor kormány pontos összetétele még nem ismert, de az tudható, hogy az FW három minisztériumot kap - a gazdasági, energiaügyi és területfejlesztési, a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi, valamint a kulturális tárcát -, és megalakítanak egy új minisztériumot, amely a digitalizációval kapcsolatos feladatokkal foglalkozik majd.

A CSU az október közepén tartott Landtag-választáson az első helyen végzett, a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg, de támogatottsága 10,4 százalékponttal gyengült az előző, 2013-as választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredményt érte el az 1950-es 27,4 százalék óta. A párt így elveszítette abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerült.

A német tartományt rendszerint egyedül kormányzó CSU-ban kudarcként értékelt választási győzelem óta egyre többen bírálják Horst Seehofer pártelnököt. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a pártelnöki tisztséget.

Horst Seehofer közölte: majd csak az új bajor tartományi kormány hivatalba lépése után nyilatkozik arról, hogy miként kívánja folytatni pályafutását.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×