Infostart.hu
eur:
380.92
usd:
323.12
bux:
130619.33
2026. február 3. kedd Balázs

Újabb, fegyverkezéssel kapcsolatos feszültség

Törökország saját, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kifejlesztésébe kezdett - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában egy technológiai fejlesztésről szóló rendezvényen.

Erdogan kifejtette: a projektben a török Védelmiipari Igazgatóság, a török Tudományos és Technológiai Kutatóintézet (TÜBITAK), valamint az ASELSAN, illetve a ROKETSAN török hadiipari vállalatok vesznek részt. Mint fogalmazott: egyelőre csak a nevét fedem fel ennek a történelmi jelentőségű projektnek, "Lövészárok". Az első darabok átadását 2021 végére tervezzük - tette hozzá.

Erdogan beszédében hangsúlyozta:

"ahhoz, hogy napjaink világában függetlenségünket stabil alapokra helyezzük, minden területen saját technológiát kell kifejlesztenünk".

Törökországnak nincs más választása, minthogy a védelmi iparhoz hasonlóan a többi területen is tervező, fejlesztő, gyártó és exportáló országgá válik - mutatott rá a török elnök.

Az Sz-400-asok feszítik az USA-török kapcsolatokat

Ezzel párhuzamosan Hulusi Akar török védelmi miniszter a múlt héten azt nyilatkozta, hogy Ankara 2019 októberétől kezdi meg az Oroszországtól vásárolt Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítését. Akar akkor azt mondta: jelenleg a személyzet kiválasztásának fázisában tartanak, a megfelelő embereket 2019 elejétől küldik Oroszországba továbbképzésre.

A török védelmi miniszter közölte azt is, hogy

Törökország az Sz-400-asokat a NATO-rendszertől "eltérően és függetlenül" használja majd.

Egyúttal hangsúlyozta: indokolatlannak tartja ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok és a NATO aggodalmait, mert Törökország nem fogja hagyni, hogy az orosz rendszer az ő rendszereiknek "kényelmetlenséget" okozzon.

Az Sz-400-asok ügye az utóbbi hónapokban egyre inkább terheli az amerikai-török viszonyt. Donald Trump amerikai elnök augusztus közepén írta alá a washingtoni kongresszus által megszavazott védelmi költségvetést, amely kiköti, hogy a Pentagon mindaddig nem engedélyezheti F-35-ös harci repülőgépek eladását Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget arra, hogy nem vesz több orosz fegyvert. A törvény értelmében amíg el nem készül az a jelentés, amely Törökországnak az F-35-ös vadászbombázók fejlesztési programjában való részvételét hivatott felülvizsgálni, az Ankara által vásárolt gépek leszállítását is felfüggesztik.

Augusztus végén Erdogan kijelentette, hogy az Sz-400-asok vételéről szóló üzletet a török és az orosz fél már megkötötte, ugyanakkor Törökországnak több mint 120 darab F-35-ös vadászbombázóra is szüksége van az Egyesült Államoktól.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×