Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
321.82
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Médiafigyelő szerv létrehozását kérte az EP

A tagállamoknak biztonságos jogi környezetet kell létrehozniuk az újságírók számára, az Európai Bizottságnak pedig az uniós költségvetésen belül biztosítani kell a tömegtájékoztatás sokszínűségét és szabadságát megfigyelő központ támogatását - közölték állásfoglalásukban az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön.

Az uniós parlament brüsszeli kétnapos plenáris ülésének zárónapján elfogadott állásfoglalásában a képviselők arra kérték a tagállamokat, hogy erősítsék meg a közszolgáltatók és az oknyomozó újságírás számára nyújtott pénzügyi támogatásukat anélkül, hogy a szerkesztőségek munkájába beavatkoznának, valamint azt javasolták, hogy rendszeresen ellenőrizzék a médiatulajdonosokhoz jutó közpénzeket.

Kijelentették, a tagállamoknak az újságíró szervezetekkel együttműködve létre kell hozniuk egy független és pártatlan szabályozói szervet, amely nemzeti szinten foglalkozik az újságírókkal szembeni erőszak és fenyegetések figyelésével, dokumentálásával és bejelentésével. A fenyegetett újságíróknak az öncenzúra elkerülése érdekében megfelelő jogi védelemre kell tudniuk támaszkodni - húzták alá.

Az állásfoglalás szerint a média függetlenségét és szabad munkáját veszélyeztető jelenségek egyre aggasztóbb méretet öltenek, ezért olyan jogszabályokat kell kidolgozni, amelyek az emberi méltóságot egyértelműen sértő tartalmak felfedezésére, jelzésére és a közösségi médiából történő eltávolítására irányulnak.

A szöveg arra is emlékeztet, hogy az álhír fogalmát sohasem szabad felhasználni a nyilvánosság médiába vetett bizalmának aláásására, sem pedig a kritikus vélemények hitelrontására, vagy bűncselekménnyé nyilvánítására. Az objektív tájékoztatás elősegítése érdekében az EP képviselői a közösségi médiát üzemeltető vállalatokat és az online platformokat olyan eszközök kifejlesztésére szólították fel, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára az álhírek jelzését és megjelölését a gyors helyesbítés megkönnyítése érdekében.

Az uniós parlament végezetül felszólította az uniós bizottságot, hogy olyan irányelvet terjesszen elő, amely megvédi a független médiumokat az elhallgattatásuk vagy megfélemlítésük céljából indított perektől.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×