Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Trump új emberei lángba borítják a kampányt?

Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt kampányának új vezetői várhatóan a korábbinál is durvább és kíméletlenebb kampányt folytatnak majd, és sokan attól tartanak, hogy "lángba borítják" a választási küzdelmet.

Az amerikai politikai elemzőket és a médiát is alaposan meglepte, hogy Trump szerda reggelre átalakította kampánystábját, és a radikális jobboldali médiából szerződtetett kampányfőnököt.

A The Washington Post című lap már szerda délelőtti internetes kiadásában azt írta, hogy az új kampányfőnök, Stephen Bannon, aki eddig a Breitbart News vezetője volt, Trumphoz hasonlóan durva stílusú és konfrontatív személyiség, s felhívta a figyelmet arra, hogy a Breitbart News internetes oldalain és rádióműsoraiban Bannon rendre azoknak biztosított megszólalási lehetőséget, akik a Republikánus Párt elitjét és kongresszusi politikusait bírálták. A Politico arra hoz példákat, hogy a Bannon vezette rádióműsorokban gyakran kapnak helyet összeesküvéselméletek is, például arról, hogy az Obama-kormányzatba beférkőztek az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet terroristái, vagy hogy Huma Abedin, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt bizalmas munkatársa "összejátszik" az egyiptomi Muzulmán Testvériség nevű betiltott radikális szervezettel.

A CNN politikai elemzője "utcai harcosnak" nevezte Bannont, s hangsúlyozta, hogy kinevezésével a média működési mechanizmusát nagyon is jól ismerő Trump az eddig megszólított és megnyert választói táborát akarja erősíteni, és nem új választók megnyerésére törekszik. Nicholas Kristof, a The New York Times tekintélyes kolumnistája szerint Trumpból lényegében a jobboldali rádiók és internetes újságok, valamint a Fox televízió "csinált" elnökjelöltet, mégpedig azzal, hogy teret adott neki, és ennek köszönhetően a politikában kívülállóként "ostromolhatta meg" a Republikánus Párt várát. Kristof megállapítja, hogy miután nem különösebben eredményesen udvarolta körbe a republikánus pártelitet, Trump most visszatér ahhoz a jobboldali sajtóhoz, amelynek oly' sokat köszönhet, s tőlük várja a segítséget, hogy kampánya a választásig hátralevő már nem egészen három hónapban sikeres legyen.

Hillary Clinton, az ohiói Clevelandben kampányolva reagált a Trump-kampánycsapat változásaira. "Donald Trump már megmutatta nekünk, hogy ki is ő. Kirúghat a kampányából és felvehet oda bárkit, megtehetik majd, hogy új stílusú szöveget olvastatnak fel vele a súgógépről, de ettől ő még ugyanaz az ember, aki nekitámad katonacsaládoknak, lekezel nőket, kigúnyol fogyatékosokat, és azt hiszi, hogy többet tud az Iszlám Államról, mint a mi tábornokaink" - hangoztatta Clinton Clevelandben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Ursula von der Leyen bizottsági elnök történelmi léptékűnek nevezett, 2000 milliárd eurós uniós költségvetési javaslata első ránézésre valóban ambiciózusnak tűnt a júliusi bejelentéskor. A többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete ugyan már akkor is komoly kritikákat váltott ki, egy friss elemzés arra jut: ezek a bírálatok talán még visszafogottnak is bizonyultak. Az infláció és a helyreállítási alap hiteltörlesztési költségeinek hatását kiszűrve az EU 2028–2034-es ciklusra tervezett költségvetése reálértéken kisebb lehet, mint a 2021–2027-es időszakra eredetileg előirányzott összeg. A javaslat ráadásul nemcsak a hagyományos forrásokhoz való hozzáférést szűkítheti, hanem a finanszírozási struktúra átalakításán keresztül az Európai Bizottság kezébe is több döntési jogkört koncentrálna. Ez különösen a felzárkózó tagállamok számára jelenthet kockázatot, miközben az EU egyre hangsúlyosabb versenyképességi elvárásokat támaszt velük szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×