Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.3
bux:
130812.05
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Trump: "Amikor akarok valamit, meg is kapom"

Florida államügyész személyesen kért pénzadományt politikai karrierje támogatásához Donald Trumptól, hivatala ezzel szinte egy időben döntött úgy, hogy leállítja a vizsgálatot a Trump Egyetem feltételezett csalásai ügyében - számolt be róla az amerikai média.

Pam Bondi államügyész hallgatásba burkolódzik, nem nyilatkozik és elérhetetlen a sajtó számára. Szóvivője annyit közölt, hogy az ügyésznő újraválasztását támogató "És igazságot mindenkinek" nevű politikai csoport 25 ezer dollárt kapott Donald Trump egyik családi alapítványától. A New York-i milliárdos ezzel vélhetően megsértette a jótékonysággal foglalkozó alapítványok politikai szerepvállalását szabályozó törvényeket.

Az adományról szóló csekk 2013 szeptemberében érkezett meg a csoport számlájára, négy nappal azt követően, hogy Pam Bondi bejelentette: hivatala még fontolgatja, hogy csatlakozzék-e ahhoz a New York-i vizsgálathoz, amely szintén a Trump Egyetem körüli feltételezett visszaéléseket igyekezett feltárni. Nem sokkal később Bondi hivatala megtagadta az eljárás megindítását Trump ellen, arra hivatkozva, hogy nincs elégséges megalapozott bizonyíték hozzá.

Mivel az államügyész elhárít minden interjút, helyette egyik tanácsadója, Marc Reicheldelfer nyilatkozott több amerikai médiumnak, köztük a Slate internetes portálnak, és elmondta, hogy Bondi "több héttel" korábban beszélt Trumppal, mint hogy bejelentette volna, hogy fontolgatja a New York-i hatóságokkal történő együttműködést. Különben is - tette hozzá a tanácsadó - maga az államügyész semmit sem tudott a hivatalához benyújtott Trump elleni panaszokról.

Sajtókommentárok megjegyzik, hogy Trump adománya különös jelentőséget kap azok után, hogy a milliárdos nyíltan beszélt arról: kap is és vár is előnyöket azoktól a politikusoktól, akiknek pénzt ad. "Amikor akarok valamit, meg is kapom. S amikor telefonálok, megcsókolják a fenekemet. Ez az igazság" - idézte az AP hírügynökség Trumpnak a Bondi-ügy kapcsán még januárban, egy iowai kampánygyűlésen mondott szavait.

Az Orlando Sentinel című lap, amely a Pam Bondinak adott adományról először hírt adott, azt állítja: nem Bondi az egyetlen, republikánusokkal rokonszenvező államügyész, aki leállított vizsgálatokat Trump ellen. 2010-ben Greg Abbott, texasi államügyész állította le a Trump Egyetemmel kapcsolatos vizsgálatokat, arra hivatkozva, hogy a panaszok után az oktatási intézmény Texasban többé nem szervezett kurzusokat. Három esztendővel később Donald Trump 35 ezer dollárral támogatta Abbott politikai karrierjét. Az egykori államügyész ma Texas kormányzója.

Az elnökjelöltségért folyó kampányban mind Pam Bondi, mind Greg Abbott nyíltan is támogatásáról biztosította Donald Trumpot.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×