Infostart.hu
eur:
380.97
usd:
322.54
bux:
128391.02
2026. február 3. kedd Balázs

Akár a pilóták is előidézhették az egyiptomi gép katasztrófáját

A műszerek téves füstjelzése miatt a pilóták akár maguk is előidézhették az egyiptomi utasszállító katasztrófáját - írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.

Az újság, amely a légi szerencsétlenség okait feltáró vizsgálatokhoz közelálló forrásokra hivatkozik, azt írta, hogy ezt a lehetőséget sem zárják ki a történtek feltárása során. Ennek oka az, hogy a pilóták egyes helyzetekben, mint például amikor a füstjelzők bekapcsolnak, az Airbus 320-as modellnél a biztonság szempontjából fontos rendszereket iktathatnak ki, így egyebek között a robotpilótát.

Korábban a légiközlekedéssel foglalkozó Aviation Herald című honlap azt közölte, hogy az egyiptomi gépen az úgynevezett ACARS adattovábbító rendszer három perc leforgása alatt hét vészjelzést küldött. Az egyik a mosdóból, egy másik a pilótafülke alatt található elektronikai blokkból, egy harmadik pedig a robotpilóta-egységből áradó füstről szólt. Miközben ezek tűzre utalnak, a viszonylag rövid adatsor nem árul el semmit arról, hogy a pilóták tettek-e valamit a helyzet ellenőrzés alatt tartása érdekében, és arról sem, hogy a gép egy darabban zuhant le vagy már a levegőben szétesett - állították a honlap szakértői.

A WSJ szerint egy szakértő arra utalt, hogy az egyiptomi gépéhez hasonló helyzet történt 2011 áprilisában a United Airlines amerikai légitársaság A320-as típusú utasszállító gépének fedélzetén, amelyen nem sokkal a New Orleansból történt felszállást követően jeleztek hasonló helyzetet az érzékelő műszerek. A pilóták később azt állították, hogy az ilyenkor szokásos utasítási rend szerint jártak el, azaz reagáltak arra, hogy a műszerek füstöt jeleztek, miközben a gép egyes elektromos műszerei "lefagytak" és leállt a gép adatközlési rendszere. A pilótáknak csak nagy nehézségek árán sikerült a gépet letenniük, senki sem sérült meg.

A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy téves volt a füstjelzés a gépen. Az Airbus megerősítette, hogy hasonló esetek előfordultak már más gépeiken is. Azt is közölték, hogy az újabb gépeiken megbízhatóbb érzékelőket, adatközlőket szereltek be, amelyek azonban továbbra is "érzékenyek maradtak a porra és bizonyos aeroszolos anyagokra".

A The Wall Street Journal cikkében megjegyezte, eddig még nem derült fény arra, hogy a szerencsétlenül járt egyiptomi gépen téves volt-e a füstjelzés, illetve milyen lépéseket tett a személyzet, de a szakértők a korábbi hasonló esetek ismeretében komolyan vizsgálják egy ilyen eset előfordulásának lehetőségét is.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén a múlt csütörtökön, hajnalban tűnt el a radarernyőkről, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta az Airbus után kutató hajók és repülőgépek csak néhány sodródó roncsdarabra, valamint emberi testrészekre bukkantak a tengerben a görög Kárpathosz sziget közelében, de a géptestet még nem találták meg.

A katasztrófa oka egyelőre nem ismert, az egyiptomi hatóságok minden eshetőséget vizsgálnak, és azt sem zárják ki, hogy terrorcselekmény következtében zuhant le a gép.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet térség szakértője szerint van remény arra, hogy a felek közötti szerdai, csütörtöki tárgyalási forduló már nem fog zsákutcába vezetni.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×