Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Megegyezés születhet a görög adósságkönnyítésről

A következő napokban véglegesíthetik a megállapodást Görögország és nemzetközi hitelezői között az ország adósságkönnyítéséről, valamint a vészhelyzeti mechanizmusról is - mondta Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa az euróövezet pénzügyminisztereinek brüsszeli ülését követően hétfőn.

Az euróövezet szakminisztereinek hétfői tanácskozásán nem született megállapodás görög adósságkönnyítésről, de az eddig elért eredmények előremutatóak a politikus szerint.

Mint mondta, a megbeszélésen tárgyalt vészhelyzeti mechanizmus olyan további reformintézkedések csomagját jelenti, amelyet akkor kellene alkalmazni, ha Görögország mégsem tudná teljesíteni célkitűzéseit a 2018-as határidőig.

Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület, az eurócsoport elnöke a tanácskozást követően úgy nyilatkozott, hogy Görögország reformintézkedései, beleértve a vasárnap késő éjjel hozott döntéseket is "kikövezték az utat az első felülvizsgálat lezárásához".

Arról tájékoztatott, hogy az eurócsoport ülésén részt vevő politikusok egyetértettek abban, hogy a reformintézkedések elégségesek az adósság szintjének fenntarthatóságához és Athén teljesítette a kívánt kulcsfontosságú feltételeket. A szakminiszterek remélik, hogy a megállapodásra május 24-én, a soron következő ülésükön sor kerülhet - tette hozzá.

Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik segélycsomagról az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az Európai Stabilitási Mechanizmus képviselőivel. A Nemzetközi Valutaalap, amely részt vett a csomag kidolgozásáról folyó tárgyalásokon és az első két nemzetközi hitelprogramban, az első felülvizsgálat lezárása után dönt a harmadik mentőcsomagban való részvételéről.

Ha eredményesen zárul a felülvizsgálat, Görögország megkaphatja a következő, 5,7 milliárd eurós hitelrészletét, valamint megkezdődhetnek az Athén által szorgalmazott tárgyalások a görög államadósságról is.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×