Infostart.hu
eur:
380.63
usd:
322.8
bux:
130362.25
2026. február 3. kedd Balázs

Lemondott Werner Faymann osztrák kancellár

Lemondott összes tisztségéről Werner Faymann osztrák kancellár az APA osztrák hírügynökség hétfői értesülése szerint.

Az országnak és a pártnak is olyan vezetőre van szüksége, aki erős támogatottsággal bír - indokolta távozását Faymann az osztrák közszolgálati rádióban is bejátszott nyilatkozatában.

A politikus az SPÖ hétfőn délután megrendezendő, előre meghirdetett országos elnökségi ülése előtt néhány órával jelentette be lemondását. Az elnökségi ülést a Faymann személyét és az általa követett irányvonalat ért, párton belüli bírálatok hatására hívták össze.

Ennek ellenére még a hét végén is szinte biztosnak látszott, hogy a kancellár a helyén marad, így még a szociáldemokrata párton belül is meglepetést okozott Faymann bejelentése.

Lemondásakor elmondott beszédében az 56 éves kormányfő ismételten védelmébe vette fokozatosan szigorúbbá vált menekültpolitikáját és azt, hogy Bécs felhagyott a menekültek befogadását helyeslő "Willkommenskultur" folytatásával. "Felelőtlenség lett volna, ha nem vezetünk be saját intézkedéseket" - tette hozzá arra utalva, hogy az Európai Unió részéről kemény bírálatok érték az osztrák kormányt a menekültválság kapcsán alkalmazott egyoldalú lépései miatt.

Faymannt rendkívül meggyengítette a szociáldemokratáknak az osztrák elnökválasztás április 24-én lezajlott első fordulójában elszenvedett súlyos veresége is. A bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer a szavazatok 35,1 százalékát, a zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen a voksok 21,3 százalékát szerezte meg, miközben a szociáldemokrata Rudolf Hundstofert csupán a szavazók 11,3 százaléka támogatta.

Így a második világháború óta első alkalommal fordulhat elő, hogy szociáldemokraták és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) - amelyek 2008 óta nagykoalícióban együtt kormányoznak - nem vesznek részt az elnökválasztás május 22-re tervezett második fordulójában.

Miután a szociáldemokraták elveszítették az elnökválasztást, Faymannt egy május elsejei SPÖ-felvonuláson kifütyülték a résztvevők. Az Ausztriában jelentős befolyással bíró szakszervezetek, az SPÖ ifjúsági szárnya és a bécsi, valamint salzburgi központok helyi tisztségviselői korábban többször is távozásra szólították fel a kancellárt a menekültpolitikában végrehajtott fordulat miatt.

Egyelőre nem tudni, ki veszi át helyét a kancellári székben. Pártelnöki pozícióját várhatóan átmenetileg Michael Häupl bécsi polgármester tölti majd be.

Az SPÖ-n belül az egyik legfőbb kérdés, hogy hajlandóak-e a szociáldemokraták szövetségi szinten is együttműködni a jelentősen megerősödött szélsőjobboldallal. Ez eddig tartományi szinten elfogadott volt, szövetségi szinten azonban tabunak számított. Az ORF osztrák közszolgálati média értesülései szerint ez lehet az SPÖ hetvenfős, délután négy órára kitűzött elnökségi ülésének egyik kulcskérdése.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában oldalazás van a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×