Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Harminchat év pártkongresszus kezdődött Észak-Koreában

Megkezdődött pénteken az észak-koreai fővárosban a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusa; hasonló rendezvényre harminchat éve nem volt példa.

Az észak-koreai tájékoztatási bizottság megerősítette, hogy megnyílt az ülés, amelyre több ezer küldött érkezett. Az eseményről tudósítani akaró több mint száz külföldi újságírót azonban egyelőre nem engedték be a vörös zászlókkal feldíszített helyszínre, a kongresszusnak helyet adó Április 25-e Kulturális Palotába.

Habár a hivatalos források a pártkongresszus dátumán kívül kevés információt szolgáltattak, annyit tudni, hogy a rendezvény négy-öt napig tart majd, és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető várhatóan pénteken beszédet mond. Elemzők szerint a vezető arra használja majd fel az eseményt, hogy apja és nagyapja politikai örökségétől valamelyest eltávolodva meghirdesse saját politikai irányvonalát.

A várakozások szerint a 33 éves Kim Dzsong Un hivatalosan is megerősíti: Észak-Korea atomhatalommá vált, továbbá, hogy elfogadtatja Bjongdzsin néven emlegetett politikáját, amely az ország gazdaságának és nukleáris arzenáljának egyidejű fejlesztését tűzi ki célul, felváltva az apja, Kim Dzsong Il által meghirdetett Szongun - azaz "először a hadsereg" - politikát.

A második és harmadik napon a küldöttek megvitatják Kim beszámolóját, összeül a párt központi bizottsága, amely jóváhagyja a szervezeti és személyi ügyeket, így a politikai bizottság új összetételét is. Elemzők szerint az észak-koreai vezető várhatóan fiatalabb, lojális tisztségviselőkre cseréli a kiöregedett pártelitet.

Kim Dzsong Un egyelőre nem mutatkozott a nagy nyilvánosság előtt. Legutóbb április 24-én volt látható, amikor jelen volt egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta kísérletén.

Észak-Korea január elején immár negyedik kísérleti atomrobbantását hajtotta végre, egy hónappal később pedig műholdat állított pályára ballisztikus rakétával. Emiatt a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket rendelt el Phenjannal szemben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×