Infostart.hu
eur:
375.39
usd:
317.91
bux:
127799.79
2026. február 26. csütörtök Edina

Lecsukták az ausztrál pedofil papot

Egy ausztrál bíróság 29 év börtönre ítélt egy korábbi katolikus papot pedofil bűncselekményekért, amelyeket 1979 és 1988 között követett el Új-Dél-Wales szövetségi államban - írta a helyi sajtó hétfőn.

A sydneyi körzeti bíróság döntése szerint a férfinak 18 évet mindenképpen börtönben kell töltenie, tehát legkorábban 2033 után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A 62 éves John Joseph Farrell 62 esetben követett el szexuális visszaélést, illetve 17 más bűncselekményt 12 áldozata ellen. Az áldozatok többsége ministránsfiú, míg három áldozat lány volt.

A bűncselekmények többségét a pap egy közösségi - az egyház területén lévő - úszómedencénél, illetve magánházakban követte el. Áldozatait azzal fenyegette meg, hogy megöli őket és családtagjaikat, ha a nemi erőszakot jelentik a hatóságoknak.

Peter Zahra bíró elmondta, hogy Farrell papként visszaélt az egyházban betöltött pozíciójával. Hozzátette, hogy csak kismértékben tanúsított megbánást tetteiért, és nem érezte át, mekkora sérelmet okozott áldozatainak.

Az ügyben két másik pap - akiket azzal vádoltak, hogy szemet hunytak a gyermekek szexuális zaklatása felett - cáfolta, hogy Farrell valaha is beismerte volna bűnét.

Az ausztrál kormány 2012 novemberében jelentette be, hogy bírói hatalommal felruházott bizottságot hoz létre annak feltárására, miként reagáltak a különböző intézmények a pedofil bűncselekményekről szóló számos feljelentésre. A testülethez azóta hatalmas mennyiségű panasz érkezett. A vizsgálódás a vallási intézményeken túl állami szervekre, iskolákra és közösségi csoportokra, például sportegyesületekre is kiterjed.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×