Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
320.87
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjan?

Észak-Korea minden valószínűség szerint tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát lőtt ki - közölte szombaton a dél-koreai hadsereg.

A szöuli vezérkar nem tudta megerősíteni, hogy a kilövési kísérlet sikeres volt-e. A rakétakilövést Észak-Korea keleti partjától északkeletre érzékelték helyi idő szerint este fél hétkor. A szöuli illetékesek egyelőre azt sem tudták pontosan megmondani, hol csapódott be a kilőtt rakéta.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy Phenjan már egy ideje kísérletezhet azzal, hogy vízről vagy víz alól indítható rakétát fejlesszen ki. Biztonságpolitikai elemzők rámutattak, hogy rendkívül nyugtalanító, ha Észak-Korea ilyen technológia birtokába jutott, mert a víz alatti rakéták esetében a kilövés előkészületeit sokkal nehezebb idejekorán észlelni, mint a szárazföldi rakétáknál.

Észak-Korea január elején immár negyedik kísérleti atomrobbantását hajtotta végre, egy hónappal később pedig műholdat állított pályára ballisztikus rakétával. Emiatt a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket rendelt el Phenjannal szemben. Ezt követően Phenjan többször lőtt ki rövid hatótávolságú rakétákat a tenger irányába.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×