Infostart.hu
eur:
378.94
usd:
321.32
bux:
129455.71
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Gyévai: a menedékjog nem mentsvár

Jelentősen csökkent a Törökországból Görögországba illegálisan érkező migránsok száma: az elmúlt 24 óra alatt csupán 68-an keltek át a török partokról az égei-tengeri szigetekre - mondta az InfoRádiónak a BruxInfo főszerkesztője. Gyévai Zoltán hozzátette: a hét elejétől ugyanis visszaszállítják az illegálisan érkezetteket a kiindulási országba.

A BruxInfo főszerkesztője elmondta: „ez töredéke annak, mint ahány ember az EU-török megállapodás előtt érkezett, még februárban is 1800-2000 ember kelt át naponta. Nyilván a görögök azt szeretnék látni, hogy ennél is kevesebben érkeznének. Ez nem történik meg, egyrészt mert mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják, másrészt egy-két napon, de héten belül nincs változás. Új szakaszba csak április 4-én lépett az EU-török nyilatkozatterv végrehajtása. Attól kezdve a nemzetközi védelemre jogosult szíriaiakat is vissza lehet küldeni Törökországba, ha előtte lefolytatták a menedékjogi eljárást, hiszen menedékjogi kérelem benyújtására és ügyük egyedi elbírálására mindenkinek joga lesz, aki nemzetközi védelemre szorul.”

„A menedékjog nem jelent semmilyen mentsvárat, kibúvót. Az odaérkezők nem választhatják meg, hol kérnek menedékjogot, az érkezés szerinti első országban kell a menedékjogi kérelmüket benyújtani. Magyarország azon az alapon is visszaküldhet Szerbiába menedékkérőket, hogy már Szerbiában, biztonságos harmadik országban menedékjogi kérelmet kell benyújtaniuk. Ha tehát nem akarnak Görögországban menedékjogi kérelmet benyújtani, mert Németországban akarnak, akkor Görögország jogszerűen is visszaküldheti őket Törökországba, azon az alapon, hogy nem kértek menedékjogot Görögországba” - hangsúlyozta Gyévai Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×