Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Gyanúsított a spanyol mozdonyvezető

A spanyol rendőrség pénteki bejelentése szerint nem nyolcvan, hanem 78 halálos áldozata volt a Santiago de Compostela közelében bekövetkezett vonatszerencsétlenségnek. Megerősítették azt is, hogy a mozdonyvezetőt gyanúsítottként kezelik, és a kórházban rendőri őrizet alatt tartják.

A most bejelentett szám sem tekinthető még véglegesnek, mert még nem minden emberi maradványt sikerült egyértelműen azonosítani - mondta el sajtótájékoztatóján Antonio del Amo, a rendőrség tudományos csoportjának illetékese.

Mint kifejtette, a 78-ból eddig 72 áldozat - köztük egy algériai, egy mexikói és egy amerikai állampolgár - kilétét már azonosítani tudták.

A nyomozók dolgoznak a mozdony fekete dobozainak kiértékelésén is - mondta el María Pardo Ríos bírósági szóvivő.

Péntek reggel 83 sérültet még mindig kórházban ápoltak, közülük 32-nek súlyos az állapota.

Csütörtök este 8 órakor hivatalosan is őrizetbe helyezték az 52 éves Francisco José Garzón Amo mozdonyvezetőt, akit "a balesettel összefüggő bűncselekménnyel" gyanúsíthatnak - mondta el Galicia tartomány rendőrségének vezetője, Jaime Iglesias.

A rendőri felügyelet alatt álló férfit könnyű sérülésekkel kórházban ápolják, és kihallgatása bármelyik pillanatban esedékes lehet. Állapota még nem tette lehetővé, hogy meghallgassák - derül ki a hatóságok közléséből.

A Madridból érkező vonat szerda este siklott ki egy éles kanyarban, mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól. A mozdonyvezető a rádióbeszélgetések tanúsága szerint óránkénti 190 kilométerrel haladt, holott az adott szakaszon óránkénti 80 kilométer volt a megengedett sebesség. A balesetet a fékezés ellenére már nem tudta elkerülni.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×