Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
315.67
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A kaukázusi lázadók tagadják, hogy közük lenne a bostoni merénylethez

Az oroszországi Észak-Kaukázus lázadói tagadták vasárnap, hogy bármiféle közük lenne a bostoni maratoni futóversenyen elkövetett merénylethez, amelynek egy csecsenföldi származású testvérpár a fő gyanúsítottja.

A Kavkazcenter.com című internetes oldalon nyilvánosságra hozott közleményben a dagesztáni iszlamista felkelők vezetői leszögezték, hogy nem folytatnak katonai műveleteket az Egyesült Államok ellen.

"Csak Oroszország ellen harcolunk, amely nemcsak a Kaukázus megszállásáért felelős, hanem a muzulmánok ellen elkövetett rettenetes bűncselekményekért is" - hangoztatták.

A szeparatista háborúba 1994-ben átforduló csecsen konfliktus olyan lázadássá alakult át az évek során, amely egy független iszlám állam létrehozását tűzte ki célul a Kaukázusban. Az iszlamista lázadás átterjedt a szomszédos köztársaságokra, mindenekelőtt Dagesztánra, amely mára az erőszakos cselekmények elsődleges célpontjává vált.

Az amerikai sajtóban a hét végén megjelent információk szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja, hogy volt-e bármiféle kapcsolata a bostoni merénylet elkövetésével gyanúsított testvéreknek - Tamerlan és Dzsohar Carnajevnek - a Doku Umarov csecsen hadúr vezette kaukázusi iszlamista felkeléssel. Az amerikai hatóságokat különösen érdekli a lázadó mozgalom dagesztáni ága.

Az orosz hatóságok ugyancsak vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, létezett-e kapcsolat a Carnajev testvérek és a kaukázusi lázadók között, de nem találtak semmit. "Jelen pillanatban nincs hiteles információnk arról, hogy Carnajevéknek köze lenne a kaukázusi szélsőségesek mozgalmához" - közölte az orosz rendfenntartó erők egyik névtelenül nyilatkozó vezetője az Interfax orosz hírügynökséggel.

A dagesztáni lázadók azt állították vasárnap kiadott közleményükben, hogy a Carnajev testvérekkel való esetleges kapcsolatukról szóló sajtójelentések csak az "orosz propaganda" céljait szolgálják. "Ha az amerikai kormány valóban érdekelt annak kiderítésében, hogy kik a valódi szervezői a bostoni robbantásoknak, és nem társszereplője az orosz színi előadásnak, arra kell koncentrálnia, hogy az orosz biztonsági szolgálatok milyen szerepet játszottak az eseményekben" - hangoztatták.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×