Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Szabadlábra helyezték Ivo Sanader volt horvát kormányfőt

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték pénteken a korrupcióval vádolt korábbi horvát miniszterelnököt, Ivo Sanadert. Az egy éve vizsgálati fogságban tartott politikusnak 1,6 millió euró óvadékot kellett letétbe helyeznie.

Sanadert azzal vádolják, hogy kormányfői hatalmával visszaélve jutalékot fogadott el egy osztrák banktól, cserébe lehetővé tette annak horvátországi terjeszkedését. Egy másik vádpont szerint 10 millió eurót kapott a magyar olajcégtől, a Mol-tól, hogy meghatározó szerephez juttassa azt a horvát nemzeti olajvállalat, az INA menedzsmentjében. A Mol határozottan cáfolja a gyanúsítást.

A Jutarnji list című zágrábi napilap csütörtökön már arról is hírt adott, hogy jelentkezett egy orosz milliárdos, aki állítja: tőle származik az az 5 millió euró, amelyet Sanader egyik bizalmasának a számláján megtaláltak a horvát nyomozók.

A harmadik vádpont azzal gyanúsítja a politikust, hogy állami cégektől fiktív megrendelések alapján illegálisan utaltatott át nagy összegeket, amelyek magánszemélyek, illetve a horvát kormánypárt (HDZ) bankszámláin kötöttek ki.

Sanader tagadja a vádakat. Pénteki szabadon bocsátása alkalmából újból fogadkozott, hogy a per során be fogja bizonyítani ártatlanságát. Egyúttal köszönetet mondott családjának és barátainak, akik jelzálogot vettek föl ingatlanjaikra, hogy a volt kormányfő helyett ki tudják fizetni a tetemes óvadékot.

A horvát kormány és a HDZ korábbi elnöke 2009 júliusában mondott le tisztségeiről. Később körözést adtak ki ellene korrupció gyanúja alapján. Tavaly decemberben Ausztriában fogták el, majd idén nyáron az osztrák hatóságok kiadták őt Zágrábnak. Azóta a főváros remetineci börtönében őrzik. Perének folytatását január 11-re tűzte ki a bíróság.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Brazília pénteken megtagadta a beutazási vízumot a Trump-adminisztráció két tisztségviselőjétől, akik a gyanú szerint azért utaztak volna az országba, hogy megkérdőjelezzék a helyi választási rendszer megbízhatóságát – közölte a Reuters hírügynökséggel az ügyet jól ismerő két brazil illetékes. A névtelenséget kérő források szerint az amerikai látogatás kísérletet jelentett a brazil elnökválasztás befolyásolására, amelyen a hivatalban lévő baloldali államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a Donald Trumphoz közel álló Flávio Bolsonaro szenátorral mérkőzik meg októberben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×