Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Egyedül is kormányt alakíthatna a Smer

Egyedül is kormányt tudna alakítani Szlovákiában a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt - derült ki a legújabb, november elején készített országos felmérésből.

A pozsonyi Focus ügynökség felmérése szerint ha november elején parlamenti választást tartottak volna Szlovákiában, a Smer 45,2 százalékkal győzött volna, s 79 mandátumának köszönhetően egyedül is kormányt tudott volna alakítani.

A második helyen az Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végzett, 11,3 százalékkal, tehát nagyon lemaradva a mostani legnagyobb ellenzéki párt mögött. Ez 20 mandátumot jelentene Mikulás Dzurinda pártjának. A harmadik hely a Kereszténydemokrata Mozgalomé (KDH), 9,9 százalékos támogatottságuk 17 parlamenti képviselőt jelentene a törvényhozásban.

A felmérés szerint a törvényhozásba ugyanazok a pártok jutnának be, mint a tavalyi választásokon. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) 7,5 százalékával 13 mandátumot szerezne, a magyar-szlovák Híd párt pedig 7 százalékos támogatottságával pedig 12 képviselőt juttatna a parlamentbe. Bejutna a törvényhozásba 5,4 százalékkal még a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is, ami 9 képviselőt jelentene.

A jelenleg parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártjának (MKP) 3,6 százalékos támogatást mért a Focus. További három párt egy százaléknál magasabb támogatást kapna.

A felmérést a Focus november 3. és 8. között, 1041 válaszadó megkérdezésével végezte. 65,2 százalékuk válaszolt a kérdésre, 13,9 százalékuk nem menne el választani, 20,9 százalékuk pedig nem tudta, vagy nem akarta elárulni, kire szavazna.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×