Nem mondott le a görög miniszterelnök
Nem mondott le a görög kormányfő - cáfolta a miniszterelnök hivatalából egy forrás csütörtökön a korábban elterjedt feltételezést. Közben mintegy harminc görög képviselő - kormánypártiak és ellenzékiek - levelet írtak, amelyben egységkormány felállítását szorgalmazzák.
Sűrű füst Pétervár felett, Ukrajna új célpontja: a legnagyobb orosz online áruház – videó
Óriásberuházást jelentett be Kapitány István
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók
Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.
Most érkezett a bejelentés az őrült tech-milliárdostól: olyan dolgot tett, amit eddig csak sci-fi könyvekből ismertünk
A terv a férfi számos követőjéből komoly kritikát váltott ki.
Firefighters struggle to contain Madrid wildfires as more than 140,000 evacuated in France and Spain
Regional emergency management chief Carlos Novillo says extinguishing the Spanish fires is "beyond the capacity" of fire crews.





