Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
320.92
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Hollande lehet Sarkozy kihívója

A baloldal centrumához tartozó Francois Hollande állt az élen 39 százalékkal - a 31 százalékot szerzett Martine Aubry előtt - a francia Szocialista Párt (PS) előválasztásának első fordulója után vasárnap, közel 2 millió szavazat összeszámlálását követően.

A PS által közzétett, majdnem végleges összesítés alapján a két élen végzett aspiráns részvételével jövő vasárnap második fordulót rendeznek a szocialisták. Hollande és Aubry között egyébként a vártnál kisebb a különbség, s a felmérések szerint mindketten legyőznék Nicolas Sarkozy államfőt, ha most tartanák az elnökválasztást.

A baloldali köztársasági elnökjelölti tisztségért hat politikus szállt ringbe. Az első forduló nagy meglepetését a globalizációt bíráló Arnaud Montebourg okozta, aki 17 százalékkal a harmadik helyen áll. Az európai protekcionizmust hirdető 48 éves politikus lehet a szocialisták "királycsinálója" attól függően, hogy kit támogat a két forduló között. Elemzők szerint a rá adott szavazatokat a második fordulóban inkább Aubry szerezheti meg, míg Hollande a hat százalékot kapott, jobbra sorolt Manuel Valls támogatóira számíthat. Valls már fel is szólította táborát, hogy Hollande-ra voksoljanak jövő vasárnap.

Az előválasztás nagy vesztese Ségolene Royal (a 2007-es elnökválasztás baloldali jelöltje), aki a negyedik helyen végzett hét százalékkal. Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy az ő tábora kit támogat a második fordulóban. Royal politikailag inkább a centrumba sorolható, de személyes okokból az elmúlt hetekben Hollande ellen kampányolt. Royal és Hollande ugyanis harminc évig élt együtt, négy közös gyermekük született, viszonyuk azonban az előző elnökválasztás alatt megromlott.

Az 57 éves Hollande évtizedek óta áll a francia politika élvonalában, sokáig a párt vezetője is volt, de miniszteri tisztséget soha nem töltött be. Az Európát, a külföldi befektetőket vagy a gazdasági irányítást érintő, centrum felé húzó mérsékelt álláspontjai gyakran egybevágnak a jelenleg kormányzó jobboldal javaslataival. Hollande ugyanakkor Sarkozy szerinte abnormális elnökségével szemben "a normális elnökség" jelszavát tűzte zászlajára.

Május közepéig úgy tűnt, hogy Dominique Strauss-Kahn lehet a szocialisták legnépszerűbb jelöltje. A Nemzetközi Valutaalap korábbi főigazgatójának New York-i letartóztatását követően vált egyértelművé a pártvezető Aubry elnökjelöltsége, miután a közgazdász-politikus és a PS főtitkára tavaly paktumot kötött arról, hogy nem indulnak egymás ellen, hanem kettejük közül az esélyesebbnek tűnő jelölteti magát, a másik pedig támogatja a kiesőt. Strauss-Kahn egyébként miután leadta voksát, elárulta, hogy Aubry-ra szavazott.

A megjelenése és határozott stílusa miatt "baloldali Merkelként" is emlegetett 61 éves főtitkár az Európai Bizottság egykori elnökének, Jacques Delors-nak a lánya. Több miniszteri posztot is betöltött szocialista kormányokban, de a sokat vitatott 35 órás munkahét bevezetésével vált nemzetközileg is ismertté. Tíz éve az észak-franciaországi Lille polgármestere, s 2008 végén Hollande-tól vette át a PS irányítását.

Az előválasztáson minden magát baloldali érzelműnek tartó nagykorú francia állampolgár szavazhatott. A szocialisták legalább egymillió résztvevőre számítottak. A párt adatai szerint ennek legalább duplája jelent meg a szavazókörökben, amit a pártvezetés "nagy sikerként" értékelt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×