Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Strauss-Kahn beismerte, hogy közeledni próbált Tristane Banonhoz

Beismerte párizsi rendőrségi kihallgatásán Dominique Strauss-Kahn (DSK), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetője, hogy annak idején közeledni próbált Tristane Banon francia újság- és regényírónőhöz, aki panaszt emelt ellene a hatóságoknál nemi erőszak kísérlete címén - jelentette be pénteken egy, a nyomozáshoz közel álló forrás.

A négy nappal korábbi rendőrségi meghallgatásról azután kérdezték az említett forrást, hogy a L,Express című hetilap online kiadása közölte: DSK a 2003-ban lezajlott találkozó során azzal próbálkozott (sikertelenül), hogy megcsókolja a fiatal nőt, és a kísérletezés sikertelensége nyomán feladta. DSK ügyvédje a maga részéről semmit sem volt hajlandó mondani.

Banon még júliusban emelt panaszt DSK ellen a 2003 februári találkozón lezajlottak miatt. A férfi "képzelt jelenetnek" minősítette azt, amit a nő előadott, és rágalmazásért eljárást indított ellene. A nyomozók egyelőre meghallgatták a feleket, és a párizsi ügyészség később dönti el, hogy lesz-e az ügynek folytatása.

DSK szeptember 4-én tért haza New Yorkból, miután az amerikai igazságszolgáltatás ejtette az ellene folytatott eljárást, amely egy szállodai szobalány nemierőszak-panasza nyomán kezdődött el. A vádló, Nafissatou Diallo végül nem tűnt eléggé szavahihetőnek ahhoz, hogy az ügyészség bízzon az esetleges per megnyerésében.

A volt IMF-vezér vasárnapra a TF1 francia közszolgálati tv-nek ígért interjút az ellene szexuális bűnügyek címén megfogalmazott vádakról, illetve politikai jövőjéről. DSK korábban a 2012-ben esedékes franciaországi elnökválasztás első számú esélyese volt, ám győzelmi reménye a New York-i meggyanúsítással szertefoszlott.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×