Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hamenei ajatolláh: Irán nem akar atomfegyvert

Irán nem hisz az atomfegyverben, és nem akar ilyenre szert tenni - jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pénteken az állami tv-ben.

"Nyugati és amerikai illetékesek nemrégiben megismételték idejétmúlt és képtelen állításaikat, miszerint Irán atomfegyvert akar előállítani. Semmi esetre sem hiszünk az atomfegyverben, és nem akarunk ilyenre szert tenni" - szögezte le az ajatolláh az iszlám köztársaság magas rangú katonai vezetői előtt Dél-Iránban, az első iráni romboló vízre bocsátásának helyszínén.

"A nyugati vádak alaptalanok, mert vallásos hitünk tiltja az ilyen fegyverek használatát" - tette hozzá, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) előző nap nyilvánosságra került jelentésére utalva. Az ENSZ-szerv azt írta a sajtónak kiszivárogtatott bizalmas jelentésében, hogy olyan értesülései vannak Irán nukleáris tevékenységéről, amelyek szerint az iszlám köztársaság atomfegyver előállítására készülhet.

Alaptalannak nevezte a jelentésben foglaltakat pénteken Irán NAÜ-képviselője is. Ali Asgar Szoltaníje azt mondta, hogy a dokumentum "alaptalan, minden elemében fabrikált, és teljesen érvénytelen".

A NAÜ értesülései aggodalomra adnak okot Irán esetleg múltbeli vagy jelenlegi, rakéta atomtöltetének kifejlesztésére irányuló titkos tevékenységével kapcsolatban - írta Amano Jukija, a NAÜ tavaly megválasztott új főigazgatója az intézmény igazgatótanácsának írt első jelentésében. Ez az első eset, hogy a NAÜ Iránnal foglalkozó jelentésében aggodalmának ad hangot egy jelenleg is tartó tevékenységgel kapcsolatban. Az atomenergia jogszerű felhasználásán őrködő szervezet korábbi jelentéseiben csak az iszlám köztársaság múltbeli tevékenysége miatt fejezte ki nyugtalanságát.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×