A Kavosgar-3 típusú rakéta egy kísérleti nyomásálló, vagyis űrhajóskabint vitt magával. A Nyugati országok növekvő aggodalommal figyelik az iráni rakétaprogramot, mert azt gyanítják, hogy az iszlám köztársaság titokban atombombát épít.
A Kavosgar-3 típusú rakéta egy kísérleti nyomásálló, vagyis űrhajóskabint vitt magával. A Nyugati országok növekvő aggodalommal figyelik az iráni rakétaprogramot, mert azt gyanítják, hogy az iszlám köztársaság titokban atombombát épít.
2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.
Tudod, melyik városban találhatók és milyen folyókon ívelnek át a világ legismertebb hídjai? Tedd próbára magad 10 kérdéses kvízünkkel!
Six people were killed and 16 others injured in the shooting on Saturday. Three other bodies were found at the suspect's house and later identified as his family.