Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A történelmi múlt rányomja a bélyegét a politikára

A történelmi múlt öröksége a mai napig rányomja bélyegét Németország politikájára. Míg Franciaországban katonai pompával temették el az első világháború utolsó veteránját, Németországban egy másik veterán gyászszertartására zárt körben került sor.

A világháborús évfordulókkal kapcsolatban a német média ismételten az egykori ellenfelekkel kiépített jó viszonyt domborítja ki, habár nem hallgatja el azt sem, hogy - leginkább a Lengyelországhoz fűződő szálakat illetően - súrlódások is terhelik a barátságot. A szudétanémetek ügye időről-időre diplomáciai bonyodalmak forrása.

A volt bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber sohasem látogatott Prágába, mert ezáltal is kifejezésre akarta juttatni kiállását a Benes-dekrétumok alapján elüldözött szudétanémetekkel. Bajorország ugyanis kezdettől fogva felvállalta a szudétanémetek jogigényeinek védelmét, ami még ma is beárnyékolja az egész német-cseh viszonyt, annak ellenére, hogy még Helmut Kohl kancellársága idején megállapodást írtak alá a szudétanémetek kényszerű kitelepítésére vonatkozó követelések lezárásáról.

Angela Merkel hivatalba lépése után a Berlin és Varsó közti viszony hidegült el Kaczinsky volt lengyel kormányfő támadó hangú nyilatkozatai nyomán, de lengyel lapokban megjelent otromba karikatúrák sem járultak hozzá a kapcsolat gyors javulásához.

A vita forrása akkoriban a szülőföldjükről elüldözött európaiak ügyével foglalkozó intézet tervezett székhelye volt. Varsóban attól tartottak - és erre több, hivatalos helyen elhangzott nyilatkozat konkrét formában is utalt -, hogy a német fél kísérletet tesz a világháborús felelősség tompítására.

Végül is ezt a vitát is kompromisszumos megoldással zárták le. Átmeneti viszály forrása volt a németek nyugat-lengyelországi ingatlan vásárlása, amit egyes varsói körök úgy értékeltek, hogy az egykori tulajdonosok így próbálják visszaszerezni 1945 után elkobzott vagyonukat - de miután Lengyelországot is felvették az Európai Unióba, az ügy érdektelenné vált.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×