Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Németország, a több millió mohamedán hazája

Az illetékes tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke is megjelent a Duisburgban épült mecset vasárnapi ünnepélyes felavatásán. A híres isztambuli Hagia Szophia mintájára épült mohamedán imaház jelenleg Németország legnagyobb mecsete. Már 2600 iszlám imaház működik német területen, a mohamedánok száma pedig megközelíti a 3,5 milliót.

Jürgen Rüttgers észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök megnyitóbeszédében síkraszállt a Németországban élő mohamedánok vallási jogainak maradéktalan betartása mellett, és ezzel kapcsolatban magától értetődőnek nevezte, hogy méltó mecsetekkel is rendelkezzenek.

Leszögezte ugyanakkor azt is, hogy az ország területén élő iszlám hívőknek is kötelességük a német alkotmány tiszteletben tartása. A kormányfő kijelentése közvetlen utalás volt arra, hogy a közelmúltban több mecsetben nem csupán vallási témákkal foglalkoztak, hanem gyűlöletkeltő beszédek is elhangzottak.

Így nem véletlen, hogy a duisburgi mecset ünnepélyes megnyitására a rendőrség különleges biztonsági intézkedéseket foganatosított, de rendzavarás nem történt.

A 7,5 millió eurós költségből épült mohamedán imaház anyagi alapjának megteremtéséhez Észak-Rajna-Vesztfália és az Európai Unió 3 millió euróval járult hozzá, a fennmaradó összeget adományokból fedezték.

Az iszlám építészet hagyományai szerint tervezett mecset minaretje 34 méter magas és 1200 hívő befogadására alkalmas. Duisburgban a környék lakossága és a helyi egyházak messzemenőkig támogatták a mohamedán imaház létrehozásának a tervét. Kölnben valamint Berlinben a hasonló kezdeményezések hangos vitákat és zajos tüntetéseket váltottak ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×