Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Merényletet terveztek Obama ellen

Merényletet terveztek Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje meggyilkolására - közölte a denveri CBS4 televízió.

A híradás szerint legalább négy embert őrizetbe vettek a merényletkísérlettel kapcsolatban, amelyet állítólag csütörtök este hajtottak volna végre, amikor Obama beszédet tart az elnökjelöltség elfogadásakor.

Az egyik gyanúsított azt mondta a hatóságoknak, hogy egy magaslati pontról, 685 méteres távolságból akarták lelőni a szenátort.

A CBS4 szerint az egyik állítólagos merénylő, amikor a rendőrségen rákérdeztek, hogy azért érkeztek-e Denverbe, hogy megöljék Obamát, igennel felelt.

Vasárnap reggel a rendőrség letartóztatott egy 28 éves férfit, Tharin Gartrellt, aki imbolyogva haladt egy bérelt kis teherautóval az úton. A rendőrség két nagy tűzerejű, távcsöves puskát talált a járműben, továbbá egyebek mellett álcaruhát, hordozható adó-vevőket, egy golyóálló mellényt, egy távcsövet és metamfetamint. Az egyik fegyvert - mint kiderült - Kansasból lopták el.

A rendőrök fel akarták keresni Gartrell egy több ügy miatt is körözött társát, aki kiugrott egy hotel hatodik emeletéről. Bokáját törte, de a rendőrök elfogták. Állítólag horogkereszt mintás gyűrűt viselt, feltételezhetően kapcsolatban állt a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető szervezetekkel.

A CBS4 beszámolója szerint a Titkos Szolgálat, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), egy másik szövetségi nyomozó szerv, az ATF, valamint a hatóságok közötti terrorizmus elleni akciócsoport (JTTF) is vizsgálja az ügyet.

A denveri ügyész kedd délutánra ígért sajtótájékoztatót az ügyben.Közben a Demokrata Párt denveri jelöltállító konvencióján összefogásra szólította fel híveit Barack Obama érdekében Hillary Clinton, az előválasztások vesztese.

A volt first lady azt mondta: a demokraták nem engedhetik meg maguknak, hogy a jelöltségért folytatott küzdelem utáni esetleges csalódottság csökkentse az afro-amerikai politikus esélyeit a novemberi elnökválasztáson.

A négynapos pártkongresszus első napjának hivatalos témája az Egy nemzet címet viselte. A felszólalók annak jegyében mondtak beszédeket, hogy Obama élete arról a küzdelemről, lehetőségekről és felelősségről szól, amely az amerikaiak mindennapjaiban jelen van. A szónokok úgy mutatták be Obamát, mint az amerikai értékeket tisztelő családszerető embert.

"Egy feleségként jöttem ide, aki szereti a férjét, és meg van győződve, hogy rendkívüli elnök lesz belőle (...) anyaként jöttem ide, lányaim sorsát szívem legmélyén viselem (...) az ő jövőjük, mindannyiunk gyerekeinek jövője a tét ezen a választáson" - mondta a first lady szerepére készülő Michelle Obama.

Arról is beszélt, hogy őt és férjét azonos értékek szerint nevelték: keményen meg kell dolgozni azért, amit az ember el akar érni az életben; az ember állja a szavát, ha megígér valamit, hogy megtesz, akkor megteszi; az emberekkel méltósággal és tisztelettel kell bánni, akkor is, ha nem ismerjük őket vagy nem értünk velük egyet (...) "ezen értékeket szeretnénk átadni a következő nemzedéknek".

Megjelent az emelvényen a Demokrata Párt egyik legnagyobb tekintélyű politikusa, az agydaganattal kezelt Edward Kennedy is, pedig a programban eredetileg csak egy őt méltató rövidfilm bemutatása szerepelt.

A konvenció első napján beszédet mondott a Nobel-békedíjas Jimmy Carter volt elnök is, aki annak idején az elsők között állt ki Obama jelöltsége mellett.

A négynapos konvenció napirendje szerint Barack Obama csütörtök este fogadja el a jelölést, Joe Biden szenátor pedig szerdán válik hivatalosan alelnökjelöltté.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×