Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Ez már nem a mester szelleme"

Sokan bírálják Barcelona leghíresebb épülete, a Sagrada Família templom jelenlegi építőit, a kritikusok szerint ugyanis a most folyó munkálatok már nem tükrözik az egykori tervezőzseni, Gaudí szellemiségét.

A katalán város leghíresebb épülete 125 éve készül, és még nagyon sok munka van hátra. Legmagasabb, 170 méteresre tervezett főtornyát még el sem kezdték, a központi épületrész mellett pedig további két torony áll majd, amelyhez még szintén nem kezdtek

hozzá a kivitelezők. A templom belsejében a látogató csak állványokat talál, az épület belső kialakítására még sokáig kell várni.

A spanyol város legismertebb építésze, az 1852-ben született Antoni Gaudí az organikus építészet képviselője volt, amelyet sokan katalán modernizmusnak is neveznek. Gaudí épületei tervezésénél elsődleges szempontnak tartotta a funkcionalitást, a formák tervezéséhez pedig mindig a természetből merített.

Gaudí a templom építésének kezdete után egy évvel kapcsolódott be a munkába, majd jelentős változtatásokat hajtott végre az eredeti terveken. Élete végén szinte a templomban élt, hiszen minden idejét ott töltötte. Az építészzseni 1926-ban halt meg, amikor elütötte egy villamos. A templom azóta is épül, optimista becslések szerint is még két évtized kell a befejezéséhez.

A bazilikának két bejárata van, mindkettőnél négy torony áll, a két bejárat ugyanakkor jelentősen eltér egymástól, hiszen majd száz év különbséggel készültek. A keleti szárny 1891 és 1900 között készült el, míg a nyugati 1954 és 1985 között. Gaudí tehát csak a keleti szárny elkészültét felügyelte.

Nemrég száz spanyolországi építészeti és örökségvédelmi szakember tiltakozott a jelenlegi építészeti tervek ellen, mert azok szerintük jelentősen eltérnek Gaudí eredeti elképzeléseitől. Úgy vélik: a maiak elárulják az egykori mestert. Egyikük azt mondta: ami jelenleg a templommal zajlik, az skandallum. A tiltakozók nem kérik a munkálatok leállítását, de mint mondták, a terveket jelentősen át kellene alakítani.

Nehéz dolguk is van azoknak, akik követni akarják Gaudí iránymutatását, hiszen a mester saját kezűleg készített tervei megsemmisültek a II. világháborúban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×