Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tragédia a hindu templomban: 68-an haltak meg

Legalább 68 hindu nőt és gyereket tapostak agyon vasárnap egy hindu templomban történt tülekedéskor India északi részén - közölte a rendőrség.

C. P. Verma, a körzet helyettes rendőrparancsnoka közölte, hogy a halálos áldozatok közül 30 gyerek és 38 nő. Más források szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 80-at. A rendőrségi vezető hozzátette: további negyven ember megsebesült.

A szerencsétlenség Himácsal Prades észak-indiai szövetségi állam Bilászpur körzetében, Naina Devi templománál történt, ahol több tízezer zarándok gyűlt össze egy kilencnapos vallási ünnepre.

C. P. Verma szerint a tülekedés amiatt volt, hogy túl sok zarándok akart bejutni egy kis térbe. A szövetségi állam rendőrparancsnoka, S. R. Mardi azonban azt mondta, hogy a lökdösődés azután kezdődött, hogy kidőlt egy korlát a hegyvidéki templomhoz vezető útnál. Az acélszerkezet nem bírta ki a tömeg nyomását, a földre került zarándokokon pedig átgázoltak a többiek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×