Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A hágai ügyészség vizsgálja, hogy módosítani kell-e Karadzic vádiratát

A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) ügyészsége vizsgálja azt, hogy módosítani kell-e a minap Belgrádban letartóztatott legkeresettebb szökevény, Radovan Karadzic volt boszniai elnök vádiratát.

Olga Kavran ügyészségi szóvivő a belgrádi B92 tévé- és rádióállomásnak adott nyilatkozatában - amely olvasható a B92 internetes honlapján is - elmondta, hogy Karadzic vádirata 11 pontból áll.

Emlékeztetett arra, hogy először 1995 júliusában emeltek vádat a politikus ellen, és ugyanabban az évben novemberben kiterjesztették a bűnlajstromot népirtás vádjával.

Carla Del Ponte volt hágai főügyész utoljára nyolc évvel ezelőtt módosította Karadzic vádiratát, amely alapján most ítélkezni kéne a srebrenicai népirtás levezénylésével vádolt politikus felett.

"Az ügyészség csapata tanulmányozza és áttekinti az utoljára nyolc éve módosított vádiratot, hogy lássa, kell-e esetleg módosítani vagy össze kell-e hangolni a vádiratot az azóta honosodott bírói gyakorlattal, illetve azokkal az új bizonyítékokkal, amelyeket azóta gyűjthettek össze" - mondta Olga Kavran, aki szerint amennyiben úgy értékelik, hogy a vádirat módosításra szorul, akkor az újra a bírák elé kerül megerősítésre.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×