Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több milliót kerestek amerikai törvényhozók az iraki háborún

Több millió dollárral lett gazdagabb az amerikai törvényhozás több tagja az öt éve húzódó iraki háborúnak köszönhetően - derült ki egy független kutatócsoport tanulmányából.

Kongresszusi képviselők összesen mintegy 196 millió dollárt fektettek be az utóbbi években olyan vállalatokba, amelyek üzleti kapcsolatban állnak a védelmi minisztériummal. Nem minden esetben katonai jellegű cégekről van szó: a Pentagon például a PepsiCo, az IBM, a Microsoft és a Johnson & Johnson cégekkel is kötött szerződést katonai tevékenységgel kapcsolatos feladatok ellátására - hívta fel a figyelmet a washingtoni székhelyű Center for Responsive Politics nevű szervezet.

A csütörtökön közzétett tanulmány készítői a törvényhozók 2006. évi vagyonnyilatkozataikat tekintették át. Az adatokból kitűnik, hogy a védelmi minisztériummal szerződésben álló vállalatokban érdekelt több képviselő és szenátor olyan kongresszusi bizottságokban tölt be vezető szerepet, amelyek az iraki háborúval kapcsolatos hadi kiadásokról döntenek. A tanulmány szerint ez a helyzet például John Kerry demokrata és Joseph Lieberman független szenátorok, valamint Roy Blunt, a képviselőház republikánus képviselőcsoportjának egyik vezető tisztviselője esetében.

Többet kerestek a demokraták

A kutatócsoport rámutatott: jóllehet szám szerint kevesebb demokrata törvényhozónak van érdekeltsége védelmi feladatokat ellátó vállalatoknál, mint republikánusnak, a demokraták sokkal magasabb értékben fektettek be tőkét ilyen jellegű cégekbe. 2006-ban például demokrata törvényhozóknak együttesen 3,7 millió dollárnyi érdekeltségük volt katonai jellegű befektetésekben, míg a republikánusoknál ez az összeg jóval kevesebb, 557 ezer dollár volt.

Összesen 151 kongresszusi képviselő fektetett be olyan vállalatokba, amelyek legalább ötmillió dollár értékű megbízást kaptak védelmi jellegű feladatok ellátására. Ezek a beruházások mintegy 15,8 millió és 62 millió dollár közötti hasznot hoztak a kongresszusi befektetőknek 2004 és 2006 között - állapította meg a Center for Responsive Politics.

Nem lehet tudni, hogy jelenleg hány törvényhozónak van ilyen jellegű befektetése, és eddig pontosan mekkora bevételre tettek szert. A 2007-re vonatkozó vagyonnyilatkozatokat csak májusban teszik közzé, és a törvényhozók egyébként sem kötelesek tételesen felfedni üzleti érdekeltségeiket.

A tanulmány szerint Barack Obama demokrata és John McCain republikánus elnökjelölt-aspiránsoknak nem volt érdekeltségük védelmi tevékenységekhez köthető vállalatokban. Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiránsnak viszont volt részesedése három ilyen cégben, ám a New York-i szenátor ezeket 2007 májusában eladta.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×