eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A következő célpont a Vajdaság

Már nyilvánosan és hivatalosan is elhangzanak olyan kijelentések, hogy Koszovó után a Vajdaság következik. A háborús bűnök vádjával a hágai börtönben ülő Vojiszlav Seselj szerb radikális pártjának egyik vezetője arra figyelmeztetett, hogy Koszovú utáni következő lépés a Vajdaság elszakadása lehet. A vajdasági pártok határozottan elutasítják, és provokációnak minősítik az elhangzott kijelentést.

Tovább fokozódik a káosz szerbiai módra: miután kiderült, hogy Koszovó véglegesen elveszettnek tekinthető, a jobboldali szerb nacionalista ellenzék újabb bűnösöket és válsággócot keres.

A tervek szerint a Vajdaság van soron, erre egyértelműen utalt a szélsőjobboldali Szerb Radikális Párt dél-bácskai körzetének elnöke, Milorad Mircic, aki azt mondta: a brüsszeli vezetés következő lépése az lesz, hogy a Vajdaságot eltávolítja Szerbiától. Szerinte a szerb többségből a Vajdaságban is kisebbséget akarnak csinálni.

A szerb nacionalista politikus és ismert radikális pártvezető szerint Javier Solana, Oli Ren és Doris Pack azt tűzte ki célul, hogy a május 11-i tartományi és helyhatósági választásokon az erőszakkal tömörített, demokratikus irányultságú vajdasági pártok legyőzzék a szerb hazafias pártokat, elsősorban a radikálisokat, a szocialistákat és Vojislav Kostunica kormányfő Szerb Demokrata pártját.

A radikális nacionalista Milorad Mircic arról is beszélt: meggyőződése, hogy a forrongások a Vajdaságban folytatódnak.

A vajdasági és más demokratikus szerbiai pártok azonnal és élesen reagáltak, arra figyelmeztetve, hogy a milosevici rendszer által teremtett forgatókönyvről van szó, amelynek segítségével a hazafias-nacionalista politikai tömörülések káoszt és feszültséget teremtve igyekeznek minél tovább hatalmon maradni.

A Vajdaság nem akar elszakadni Szerbiától, ragaszkodik viszont a nagyobb önállósághoz, és az itt megteremtett javakkal való rendelkezéshez - mondták a vajdasági pártok vezetői.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István is hasonló véleményen van. A politikus a legfontosabbnak az Európához való csatlakozást, illetve a magyar perszonális és területi autonómia kérdésének napirenden tartását nevezte, természetesen Szerbia és a Vajdaság keretein belül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×