eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Ismét elhangzott a jelszó: Mindenki hozzon magával még egy embert!

Magabiztosan nyert a demokratáknál Barack Obama, a republikánusoknál pedig John McCain szenátor az amerikai előválasztási fordulóban Wisconsin államban. A CNN adatai szerint Obama Hillary Clintonnal szemben 57-42, McCain pedig Mike Huckabee-vel szemben 54-38 arányú győzelmet aratott.

A wisconsini demokrata előválasztás - ahol a nyári jelöltállító konvencióra "csak" 74 delegátusért harcoltak az aspiránsok - elsősorban lélektani szempontból fontos: Clinton nem tudta megállítani Obama győzelmi sorozatát.

Az illinois-i szenátort egy államban sem tudta legyőzni a volt first lady a február 5-ei "szuperkedd" óta, amikor az összes szövetségi állam csaknem felében döntöttek a szavazók arról, kit szeretnének a Demokrata Párt, illetve a Republikánus Párt jelöltjének a novemberi elnökválasztáson. Obama zsinórban a kilencedik győzelmét szerezte.

Clintonnak így, ha versenyben kíván maradni, "kötelező" hoznia Texast és Ohiót. Reményei szerint március 4-én e két népes államban - ahol összesen 369 küldöttről dönt a lakosság - visszaszerezheti elsőségét, vagy ahogy Amerikában mondják, "visszatérhet".

A wisconsini eredmény - az előző néhány előválasztáshoz hasonlóan - nyugtalanságot kelt Clinton táborában, hiszen az afro-amerikai politikus a 65 évesnél idősebb szavazók kivételével minden választói csoportban megverte a New York-i szenátor asszonyt.

Ha csekély különbséggel is, de Obama volt a népszerűbb a nők, a fehérek, továbbá az alacsonyabb jövedelmű és a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező választók körében is. Az utolsó pillanatban döntők között is többen választották őt.

A wisconsini eredményhirdetés minden jelöltaspiránst már a március 4-ei forduló államaiban találta.

A vezető pozíciójában megerősödött Obama a texasi Houstonban az őt ünneplő győzelemittas tömeg előtt kifejtette: "azért gyűltünk itt össze, mert hiszünk abban, hogy lehetséges a változás, és soha nem volt nagyobb szükségünk rá, mint most".

"Képesek vagyunk rá" - dübörögte a tömeg az izzó hangulatú kampánygyűlésen, amelyen Obama azt mondta, két hét múlva minden szavazatra szükség lesz, ezért mindenki vigye el családtagjait és ismerőseit a szavazóurnákhoz.

Kijelentette, nem lehet tovább várni az oktatási és egészségügyi rendszer reformjával, mint ahogy a globális felmelegedés elleni fellépéssel, a munkahelyek teremtésével és az iraki háború bejezésével sem. Azt hangoztatta, véget kíván vetni a félelmen alapuló politizálásnak, a külpolitikában ki akarja használni a diplomácia eszközeit.

Hillary Clinton az Ohio állambeli Youngstownban szólt híveihez. Azt mondta, "a legkiválóbb szavak sem elegendők, ha nem állnak mögöttük tettek". Azt hirdette, ha ő lesz az elnök, haladéktalanul helyreállítja Amerika világbeli vezető szerepét és erkölcsi tekintélyét.

A szenátor szerint kettejük közül ő az, aki az első naptól készen állna a főparancsnoki szerepre, arra, hogy vereséget mérjen a republikánusokra és rendbe tegye a gazdaságot.

"Az utóbbi 35 évben csak egyikünk volt cselekvő, harcos és küzdött azokért, akiknek erre szüksége volt" - mondta. Clinton a következő két hétben valószínűleg ebben a harcos szellemben fogja folytatni kampányát.

Egyre több megfigyelő említi meg az "obamakánusok" jelenségét: olyan republikánus szavazókról van szó, akik Clinton iránt érzett zsigeri gyűlöletüket az előválasztásokon Obamára adott szavazatukban jelenítik meg. Ezt azért tehetik meg könnyű szívvel, mert McCain jelöltsége már biztosnak tűnik. Ez is szerepet játszhatott Wisconsinban, ahol nyitott előválasztást tartottak: mindkét párt szavazói bármelyik párt aspiránsra voksolhattak.

Barack Obama megnyerte a hawaii fordulót is.McCain biztos befutó

A republikánus oldalon a verseny hangulata alapján John McCain arizonai szenátor kényelmes győzelméről lehet beszélni. Az elnökjelöltség várományosa az ohiói Columbusban mondott győzelmi beszédet.

"Én leszek pártunk jelöltje" - szögezte le, nem mulasztotta el ugyanakkor méltatni vetélytársa, Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó kitartását.

McCain győzelme után a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedik Huckabee-re, hogy adja fel a küzdelmet, amire sokan már fordulókkal korábban számítottak.

McCain szenátor már arra igyekszik összpontosítani erejét, hogy egyesítse a Republikánus Pártot a novemberi úgynevezett általános választás előtt.

Obamát támadva beszédében közölte: "minden nap, minden pillanatban azért fogok küzdeni, hogy az amerikaiakat ne érje csalódás a változás meggyőzőnek hangzó, de üres jelszava miatt".

Mint mondta, ő többet ígér "egy tapasztalatlan jelölt zavaros vezetésénél". McCain elutasította az olyan változást, amely nem vesz tudomást a történelem tanulságairól, nem bízik az értelemben és a szabad nép ideáljaiban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Kezd beindulni a lakáspiac: hol éri meg legjobban lakásba fektetni a pénzünket?

Kezd beindulni a lakáspiac: hol éri meg legjobban lakásba fektetni a pénzünket?

Nemrég jelent meg az Európai Unió tagországaira vonatkozó legfrissebb lakásárindex, melyből kiderült, hogy az idei második negyedévben - több mint egy év után - megtört az éves árcsökkenés trendje és 1,3 százalékos áremelkedés következett be. Az egyes országok között továbbra is nagyok a különbségek, így érdemes megnézni, hol csökkennek még mindig a lakásárak és mely országok léptek a növekedés útjára, illetve mi történt az elmúlt évtizedben az EU országainak lakásáraival. Hol érdemes leginkább lakásba fektetni a pénzünket?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×