Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rágyújtott, ezért börtönbe kerülhet a korábbi kancellár

Beperelték a korábbi nyugatnémet kancellárt, Helmut Schmidtet és feleségét, mert az idén életbe lépett törvényt megszegve rágyújtott egy hamburgi színházban.

A 89 éves szociáldemokrata államférfiról és feleségéről Németországban köztudott, hogy láncdohányos, és a színházi előadások alatt is szívesen gyújt rá.

Pontosan így történt ez január elején Hamburgban, ahol a színház előzékenyen hamutállal kínálta a házaspárt, noha január elsején életbe lépett az a jogszabály, amely betiltotta a dohányzást a tartomány nyilvános helyein.

Schmidték bűnbe esését fotósok is megörökítették, erre alapozva az egyik dohányzásellenes szervezet beperelte őket, mások testi épségének veszélyeztetése miatt.

Ha elítélik őket, akár ötéves börtönbüntetést is kaphatnak, de mivel még a jogszabály csak nemrég lépett életbe, megúszhatják 100 eurós (mintegy 26 ezer forint) pénzbüntetéssel.

Az ügy azért is kapott nagy nyilvánosságot Németországban, mert a 16 szövetségi tartomány közül tízben már tilos rágyújtani a nyilvános helyeken, bár a legtöbb államban féléves felkészülési időt biztosították.

Ezzel együtt a németek jelentős része nem ért egyet a szabállyal, ami nem csoda, hiszen a lakosság 30 százaléka dohányzik. Berlinben néhány bárra kiírták, hogy életveszélyes belépni, mert odabent mindenki dohányzik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×