Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A pozsonyi hajléktalanoknak nem kell az utcán tölteniük a karácsonyt

A pozsonyi hajléktalanoknak az idei ünnepek alatt nem kell az utcán fagyoskodniuk. A város vezetése lényegesen bővítette a szükségszálláshelyek számát.

Pozsonyban több ezerre tehető azok száma, akik valamilyen okból az utcára kerültek, elvesztették korábbi szálláshelyüket. Róluk több civil szervezet is gondoskodik, szorosan együttműködve a város vezetésével.

A város főpolgármestere, Andrej Gyurkovszkij, aki mellesleg a kereszténydemokrata mozgalom egyik vezetője, választási programjában vállalta, hogy az eddiginél nagyobb gondot fordít a bajba jutottak megsegítésére.

Az erőfeszítésnek meg is van az eredménye: az ősszel egymás után nyíltak meg a hajléktalanoknak átmeneti menedéket biztosító szálláshelyek.

Olyan szociális központot is üzembe helyeztek, ahol az alkohol befolyása alatt álló hajléktalanokat is befogadják; őket korábban sehol sem látták szívesen.

A főváros önkormányzat szóvivője szerint az idén először olya szálláskapacitással rendelkeznek, hogy a fagyos időben senkinek sem kell az utcán éjszakáznia.

Karácsony idején sok menhelyen az ünnepi vacsoráról sem feledkeztek meg, sőt, kisebb ajándékokat is kaptak a társadalom szélére szorult emberek.

Több civil szervezet az ünnepek előtt arra törekedett, hogy aktívan bekapcsolja a hajléktalanokat gondjaik enyhítésébe: különböző pénzszerzési lehetőségeket szerveztek számukra.

Sokan a Nota bene című folyóiratot árulták, mások képei megjelentek egy jövő évre szóló falinaptáron. A képeket egy ismert fotóművész készítette, a naptár árusításából összegyűlt pénzt a bajba jutottak megsegítésére fordítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×