Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"A kardja helyett egy pihe-puha ágyba dőlt"

Kormányzati munkát kapott a királyi adó- és vámhivatal alig két hete lemondott vezetője. Paul Gray akkor hagyta ott posztját, amikor kiderült, hogy a szervezet "elvesztette" 25 millió brit adófizető adatait.

Az adó- és vámhivatal volt vezetőjének a Cabinet Office, vagyis a kormány és kormánybizottságok hivatali apparátusát igazgató Sir Gus O'Donnell ajánlott állást mindössze 13 nappal azután, hogy lemondott korábbi posztjáról.

Paul Gray kinevezését döbbenettel fogadták a parlamenti képviselők, köztük John McFall, annak a bizottságnak a vezetője, amely többek között a pénzügyminisztérium és az adóhivatal kiadásait és működését vizsgálja.

"A kardja helyett egy pihe-puha ágyba dőlt" - fogalmazott John McFall.

A liberális demokraták helyettes vezetője úgy fogalmazott: "Ezután a lemondása tökéletesen cinikus lépésnek tűnik."

A Cabinet Office közleményt adott ki az ügyben, amelyben az áll: annak ellenére, hogy Paul Gray lemondott az adó- és vámhivatal vezetői posztjáról, szerződése szerint az év végéig még köztisztviselő marad, feladata pedig, amelyet Sir Gus O'Donnell felkérésére vállalt el, karácsonyig tart.

A közleményben azt is megmagyarázzák: Paul Gray akkor is kapna fizetést, ha egyáltalán nem dolgozna, mégis jobb, ha munkát vállal a felmondási ideje alatt, így a kiadás nem terheli feleslegesen az államkasszát.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×