Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.74
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyesül a román Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt

Új párt alakul Romániában az Emil Boc vezette Demokrata Párt (PD) és a Teodor Stolojan által irányított Liberális Demokrata Párt (PLD) egyesüléséből - ezt a két pártvezető maga jelentette be hétfőn este egyenes adásban a televíziók kamerái előtt.

A Traian Basescu államelnököt támogató PD-be most az az alakulat olvad be, amely korábban a Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök Nemzeti Liberális Pártjából (PNL) szakadt ki. Az új párt neve Demokrata Liberális Párt, elnöke Emil Boc lesz, Stolojan pedig a két alelnöki tisztség egyikét tölti majd be.

A történtekre számítani lehetett azóta, hogy Stolojan és hívei kiléptek a PNL-ből a "liberális elvek megmentésére" hivatkozva. Az akkori új alakulat nem titkolta, hogy célja szövetséget építeni a kormánykoalícióban korábban helyet foglaló, majd ellenzékbe szorult Demokrata Párttal, amelyből Basescu államfő maga is származik.

"Basescu kiadta a parancsot"

A mostani egyesüléssel az európai parlamenti választásokon legjobban szerepelt és a közvélemény-kutatások ranglistáján is első helyet elfoglaló demokraták még erősebbek lesznek, s ezzel - sokak szerint - Basescu politikai hátországát is megszilárdítják.

Számos politikai erő véli úgy, hogy a liberálisok egykori szétszakítását, majd a szakadár csoport mostani egyesülését a demokratákkal maga Basescu "irányította". Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke hétfőn este úgy nyilatkozott a televízióknak: "Basescu kiadta a parancsot, Boc és Stolojan teljesítette".

"Előre bejelentett házasság"

A fúzió nyertese lett az Európai Néppárt (EPP) is, amely a romániai európai parlamenti választások nyomán amúgy is 13 román demokrata mandátummal gyarapodott, s ehhez most további három adódik hozzá. Az új alakulat ugyanakkor politikai vetélytársa lesz belföldön az ugyancsak európai néppárti Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), nem is beszélve a liberálisokról.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke szerint a Demokrata Liberális Párt megalakulása "előre bejelentett házasság" volt, és szerinte ez nem változtatja meg a romániai belpolitikai erőviszonyokat.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×