Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.86
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A szlovák orvosok is Nyugat-Európa felé tartanak

Szakemberek szerint Szlovákiának rövidesen komoly orvoshiánnyal kell szembenéznie, az orvosok ugyanis az alacsony fizetések miatt inkább külföldön vállalnak munkát.

A vészharangot a Szlovák Orvosi Kamat elnöke kongatta meg azzal a bejelentésével, miszerint már most csaknem 2.300 orvossal van kevesebb az egészségügyben a szükségesnél, és ez a szám tovább emelkedhet.

Komoly gondot okoz a munka törvénykönyv nemrég elfogadott módosítása, mely jelentősen korlátozta a túlórák számát.

Emiatt az egészségügyi dolgozók komoly bevételektől esnek el, hisz keresetük nagy részét eddig az ügyeletek és túlórák után járó pénz tette ki.

Ezért egyre több orvos vállal munkát külföldön, főleg a szomszédos Csehországban, ahol lényegesen magasabbak a fizetések, ráadásul nyelvi korlátok sincsenek.

Milan Dragula, az orvosi kamara elnöke szerint a kormánynak sürgősen lépnie kell, mert ha a folyamat folytatódik, akkor pár éven belül az orvoshiány miatt összeomolhat a szlovák egészségügyi ellátás.

Figyelmeztető jel - vélik a szakemberek -, hogy a szlovák orvosi egyetemeken végzett friss felmérés szerint a megkérdezettek 80 százaléka úgy nyilatkozott: tanulmányai befejezése után külföldön szeretne munkát vállalni. Az okok között első helyen az alacsony bérezés szerepel.

Az orvosi kamara célul tűzte ki a 2.900 eurós átlagfizetés elérését, ám erre jelenleg alig van esély, hisz az orvosok átlagfizetése csak 600 euró közelében mozog, és a bérfejlesztés üteme sokkal lassúbb a tervezettnél.

Ivan Valentovics, az egészségügyi tárca vezetője irreálisnak és túlzottnak nevezte az orvosi kamara elképzelését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×