Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A szankciók fenntartását sürgeti Iránnal szemben a német külügyminisztérium

A szankciókon alapuló politika erősítését sürgette Iránnal szemben szerdán a német külügyminisztérium. "Mindaddig, amíg Teherán nem tesz eleget a nemzetközi közösség követelésének, s nem hagy fel az urándúsítással, változatlan nyomást kell gyakorolni rá" - jelentette ki egy interjúban Gernot Erler külügyi államminiszter.

A külügyminisztérium második embere hangsúlyozta: Németország kész további szankciókra, s ennek kapcsán arra, hogy azok életbe léptetéséről partnereivel egyeztessen.

Erler annak kapcsán fejtette ki Berlin álláspontját, hogy pénteken Washingtonban három európai uniós tagállam - Franciaország, Nagy-Britannia és Németország -, továbbá az Egyesült Államok, Oroszország és Kína szakértői tárgyalnak az Iránnal szembeni magatartásról. Egy héttel később pedig New Yorkban már a külügyminiszterek egyeztetnek.

A szociáldemokrata politikus további szankciókért emelt szót, ugyanakkor hangsúlyozottan az iráni nukleáris válság diplomáciai megoldását sürgette. Ebből a szempontból elengedhetetlennek nevezte, hogy a szóban forgó hat ország egységes magatartást tanúsítson.

A német államminiszter ismét védelmébe vette az Európai Unió Iránnal szemben hosszabb ideje folytatott, úgynevezett kettős stratégiáját. Ennek lényege egyrészt az, hogy fenn kell tartani a szankciókkal való fenyegetés, illetve a szankciók alkalmazásának politikáját. Másrészt pedig a nyitottság, valamint a párbeszédre való készség állandó demonstrálásával a kialakult válság tárgyalások útján történő megoldására kell törekedni.

A berlini külügyminisztérium magas rangú képviselője ennek kapcsán üdvözölte, hogy Bernard Kouchner francia külügyminiszter visszakozott vasárnapi, Iránnal szemben egyfajta hadüzenettel felérő nyilatkozatától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×