Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Fél éven belül megkezdik az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámának csökkentését

Az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka szerint már jövő márciusban megkezdődhet a csapatok létszámának csökkentése.

David Petraeus tábornok az amerikai ABC televíziónak azt mondta: a döntésnél figyelembe veszik a haderő teljesítőképességét is.

A katonai vezető és Ryan Crocker bagdadi amerikai nagykövet a jövő héten tesz jelentést az iraki helyzetről Washingtonban a szenátus külügyi bizottságának és a képviselőháznak.

Az ABC televízió katonai körökre hivatkozva arról számolt be, hogy már decemberben végrehajthatnak egy kisebb létszámcsökkentést az Irakba vezényelt, jelenleg 164 ezer fős amerikai haderőnél.

George Bush amerikai elnök hétfőn iraki látogatásán az arab ország - megítélése szerint - javuló biztonsági helyzetére hivatkozva kilátásba helyezte az amerikai katonák létszámának lehetséges csökkentését.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×