Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A magyar államfőt támadják Szlovákiában

A hazafias szlovák kulturális intézményhez, a Matica Slovenskához közel álló " Dél-Szlovákiai Szlovákok Találkozója" nevű szervezet tiltakozásának adott hangot, amiért Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke vasárnap a felvidéki Deákin beszédet mondott a falu Szent István-napi emlékünnepén.

A magukat nagysurányi aláíróknak nevezők szerint a magyar államfő látogatása semmiképpen sem tekinthető magánjellegűnek. Úgy látják, hogy Sólyom László jelenlétében a független és önálló Szlovákia területén egy idegen állam ünnepét rendezték meg.

A szervezet ezt megengedhetetlennek tartja, ezért tiltakozását eljuttatja Sólyom Lászlóhoz is, az esetről pedig tájékoztatja Ivan Gasparovic államfőt és Ján Kubis külügyminisztert.

Azt azonban Stanislav Bajaník, a szervezet tagja, aki egyébként a Matica Slovenská titkára is, kénytelen volt elismerni: a magyar államfő a szlovák köztársasági elnöki iroda és a pozsonyi külügyminisztérium tudtával, az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelő módon járt Szlovákiában.

Bajanik hozzátette: tiltakozásukkal nem akarják megkérdőjelezni Szent István személyét, akit a közép-európai régió egyik meghatározó történelmi személyiségének tartanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×