Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.81
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Amikor az utolsó remény is elveszett...

Csehországban és Szlovákiában is kedden emlékeznek meg a Prágai Tavasz leverésének 39.-ik évfordulójáról. Míg Prágában központi megemlékezést tartanak, a szlovák politika felemásan viszonyul az ország megszállásának évfordulójához.

Az egykori Varsói Szerződés öt tagállama hadseregének bevonulása 1968. augusztus 21-én végett vetett annak a reménynek, hogy a kommunista rendszert sikerül megreformálni.

Az Alexander Dubcek vezette demokratizálódási folyamatot több, mint fél millió katona tiporta sárba. A 39 évvel ezelőtti események máig fájó emlékként élnek a két ország történelmében.

Az évfordulóhoz a hivatalos szlovák politikai vezetés meglehetősen langyosan viszonyul. Központi emlékünnepséget ezúttal nem tartanak, Ivan Gasparovics államfő megkoszorúzza a katonai megszállás fővárosi áldozatainak emléktábláját, Robert Fico miniszterelnök pedig Alexander Dubcek pozsonyi sírjánál emlékezik a megszállásra.

Nem szentel a megszállásnak sok műsoridőt a közszolgálati Szlovák Televizió sem, mindössze egy 30 perces dokumentumfilmmel emlékezik az 1968-as augusztusi eseményekre.

A 39 évvel ezelőtti invázió kapcsán a legfőbb közjogi méltóságok közül csupán Ivan Gasparovics államfő adott ki hivatalos közleményt, melyben leszögezi, hogy a Varsói Szerződés öt tagállamának katonái a Szovjetunió irányítása alatt 1968-ban megállították a korábban kezdődött ígéretes demokratizálódási folyamatokat.

Csehországban, ahol nagyobb volt az ellenállás, szinte minden településen tartanak helyi megemlékezést. A prágai központi emlékünnepséget pedig - immár hagyományosan - az egykori Csehszlovák Rádió székházánál rendezik meg.

Ezen a helyen a megszállás napján komoly összetűzésekre került sor a megszálló katonák és a tiltakozó lakosság között, az incidenseknek több halálos áldozata is volt.

A prágai központi megemlékezésen Mirek Topolánek miniszterelnök vezetésével számos kormánypárti és ellenzéki politikai vezető is részt vesz.

Az 1968 augusztusi megszállást követő napokban országszerte 93-an vesztették életüket, több mint 500-an megsebesültek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×