Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Októberre kiássák az alföldi mamutot

Összegyűlt a szükséges pénz, így megkezdődhet a feltárás Jászfelsőszentgyörgy határában, ahol mamutcsontokra bukkantak. Ez az első teljes mamutcsontváz, amit az Alföldön találtak.

Löszös, homokkal fedett szántóföldön találtak rá azokra a csont- és agyartöredékekre, amelyek alapján egyértelműen meghatározható volt, hogy mamutról van szó.

Mivel a jégkori réteget a földfelszín közelében találhatók, a leletek szántás közben kerülhettek elő - mondta az InfoRádiónak a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze.

Kertész Róbert hozzátette: a mostani lelet jelentősége, hogy ez az Alföldön talált első teljes mamutcsontváz.

A kormeghatározási vizsgálatot még nem sikerült elvégezni a csontokon, a szakértők szerint azonban a mamut 16-18 ezer évvel ezelőtt legelészhetett a környéken.

A feltárást, amely körülbelül három hétig tart majd, augusztus végén, vagy szeptember elején kezdik a szakemberek, az ehhez szükséges forrásokat a környékbeli vállalkozók és önkormányzatok adják - mondta Kertész Róbert.

Hanganyag: Zahoránszky Dóra

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×