Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.27
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Tévedésből egy egész generációt tápláltak túl

A brit szülők több mint harminc éve túltáplálják csecsemőiket az optimális fejlődésről készített pontatlan táblázatok miatt. Az Egészségügyi Világszervezet már felülvizsgálta az ajánlásait, Nagy-Britanniában azonban még csak most kezdik el azok kipróbálását.

A szigetországban jelenleg használt növekedési táblázatok a tápszerekkel etetett csecsemők adatain alapulnak, és a gyors súlygyarapodást irányozzák elő, ami hozzájárul az elhízottak számának növekedéséhez - hívták fel a figyelmet a téma szakértői.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) átdolgozta a táblázatot, az anyatejjel táplált kisgyermekek adataira alapozva, a lassabb, egészségesebb gyarapodást favorizálva. Noha ennek már másfél éve, a brit egészségügyi minisztérium kedden azt jelentette be, hogy kísérletképpen kipróbálják az új ajánlásokat.

A szakemberek többsége szerint ugyanakkor ez túlságosan óvatos lépés, és már egy éve át kellett volna ültetni a gyakorlatba az új megközelítést; ráadásul a WHO már négy országban is tesztelte az új táblázatot, mielőtt elfogadta azt.

Az egyes életkorokhoz tartozó ajánlott súlyok leszállítása után a csecsemők mintegy 20 százaléka minősül majd túlsúlyosnak, ami mutatja, milyen károkat okozott a korábbi rendszer. Az új táblázat a régi 10 kilójával szemben mintegy 9,5 kilogrammban határozza meg egy egyéves gyermek ideális tömegét.

A túlsúlyos gyermekekből nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyos vagy kövér felnőttek; a 11-15 éves brit gyerekeknek jelenleg a negyede túlsúlyos.

A témára szakosodott egyik alapítvány vezetője elmondta: "Az utóbbi 30 évben túltápláltuk a gyermekeinket életük első évében a rossz táblázatok miatt. Ezek rengeteg anyát tántorítottak el, akik szerették volna szoptatni a csecsemőiket, de azt mondták nekik, hogy így nem nőnek elég gyorsan."

"Megbélyegezték őket, bűnösnek érezték magukat, amikor a valóságban bátorítani kellett volna őket" - hangsúlyozta Tam Fry.

Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor nem kapkod, Dawn Primarolo miniszter azt mondta: széles körű alkalmazásuk előtt az új ajánlásokat a gyakorlatban is ki kell próbálni.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×