Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.48
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Szlovákia úgy fejlődik, mint Kína?

Szlovákiában az első negyedévi 9 százalékról a második negyedévre 9,2 százalékra gyorsult a gazdasági növekedés üteme az egy évvel korábbihoz képest.

A Szlovák Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből kiderül, hogy az ország gazdasága továbbra is gyors ütemben növekszik. A banki elemzők azonban még ennél is magasabb 9,5-9,8 tized százalék közötti GDP-növekedést vártak.

Figyelemreméltó, hogy Szlovákia sorozatban négy negyedévet zárt 9 százalékot elérő vagy meghaladó szinten.

Az autógyáraknak köszönhetik

A növekedés motorja az export volt - elsősorban az autóiparnak és az elektrotechnikai iparnak köszönhetően -, de érezhetően bővült a belföldi kereslet is.

A kedvező gazdasági fejlődésnek köszönhetően egy év alatt a foglalkozatottak száma is 2 százalékkal, közel 40 ezer fővel nőtt. Elemzők rámutattak: a hazai össztermék bővülése az egészséges gazdasági fejlődés és nem inflációs folyamatok eredménye.

A növekedés gyorsulása ellenére az infláció nemhogy nem erősödik, hanem csökken, májusban és júniusban történelmi mélyponton, 1,5 százalékon volt. Ez főleg annak köszönhető, hogy erős a korona, alacsonyabb a kőolaj ára és a kormány igyekszik kordában tartani az energiaszolgáltatók áremelési törekvéseit.

Szlovákia 9 százaléknál magasabb gazdasági fejlődése Európában a leggyorsabbak közzé tartozik, e téren csupán a balti országok mutatnak fel jobb eredményt.

Szlovák elemzők azonban arra figyelmeztetnek, a harmadik negyedévben már valószinűleg nem sikerül tartani a mostani fejlődési szintet, főleg amiatt, hogy a nagy autógyárakban a nyári szabadságok miatt érezhetően visszaesik a termelés és ez érződik majd export teljesitményén is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×