Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

"Ezt nem lehet gyorsan csinálni"

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint még több hónapig nem indítható újra a július 16-ai földrengésben megrongálódott japán atomerőmű.

A Niigata kormányzóságban lévő, a világon a legnagyobb áramtermelő kapacitással rendelkező nukleáris erőműből a Richter-skálán mért 6,8 fokozatú, 11 emberéletet követelő földrengés következtében radioaktív anyaggal szennyezett víz szivárgott a Japán-tengerbe, emellett más problémák is adódtak.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség helyszínen tartózkodó küldöttségének vezetője, Philippe Jamet azt mondta: "Ezt nem lehet gyorsan csinálni. Nagy földrengés volt".

A küldöttségvezető hozzátette, hogy nincs közvetlen veszély a baleset következményei miatt.

A mintegy százezer lakosú Kasivazakiban 35 ezer otthonban szünetelt a gáz- és a vízszolgáltatás. Niigata kormányzóságban 342 ház összedőlt, 430 pedig megrongálódott.

A kormányzóságban 2004 októberében volt hasonló erősségű földrengés; akkor 67 ember halt meg.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×