Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.72
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Betiltotta a bíróság a mozdonyvezetők sztrájkját

Németországban csütörtökön reggel elmaradt a közlekedési káosz, mert a munkaügyi bíróság betiltotta a mozdonyvezetők tervezett sztrájkját. Így csupán a két legnagyobb városban, Berlinben és Hamburgban álltak le két órára a helyiérdekű vonatok a csúcsforgalom idején.

Berlinben és Hamburgban 8 és 10 óra között szünetelt a helyiérdekű vasút forgalma. Ez több százezer ingázót érintett, akiknek jó része azonban felkészült a sztrájkra, és előbb vagy később indult munkába, illetve autóbuszon, gépkocsin vagy földalattin igyekezett megközelíteni úti célját.

A szerelvények sem a nyílt pályán álltak le, hanem befutottak a következő állomásra és így senki sem rekedt órákra a bezárt vagonokba.

A mozdonyvezetők eredetileg a teherforgalmat akarták megbénítani, de a munkaügyi bíróság letiltotta az akciót, azzal érvelve, hogy a bérkövetelési
harc nem áll arányban a nemzetgazdaságnak okozott kárral.

Kiváltképpen a német autóipart sújtaná, ha tartós fennakadás következne be a vasúti teherforgalomban. Becslések szerint csupán a Volkswagen és az Audi németországi üzemeiben legalább 10 millió euró veszteséggel járt volna a mozdonyvezetők sztrájkja.

Munkajogi szakértők nagy része helyteleníti a bíróság döntését, és rámutatnak arra, hogy a sztrájk alapvető jog, amely független a nemzetgazdaságnak okozott következményektől.

A mozdonyvezetőket tömörítő szakszervezet 31 százalékos béremelést követel, ezt azonban a vasúttársaság eddig kerek perec elutasította. A többi vasúti alkalmazottal nemrég kötött megállapodás 4 és fél százalékkal emelte az alkalmazottak fizetését.

Ezt azonban a mozdonyvezetők elvetették, viszont hajlandónak mutatkoznak egy közösen elfogadott közvetítő bevonására a mielőbbi megállapodás érdekében. Jelezték azonban azt is, hogy a bérharc keretében a jövőben nem jelentik be előre, hogy mikor és mennyi időre állnak le a munkával.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×