Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.47
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Észak-dél csúcstalálkozó lesz Koreában

Csúcstalálkozót tart Észak- és Dél-Korea elnöke augusztus 28-a és 30-a között - jelentette be hivatalosan is a két ország kormánya.

Kim Dzsong Il és Ro Mu Hjon Phenjanban találkozik majd egymással, ám előtte előkészítő találkozót tartanak az észak-koreai Keszongban, ahol dél-koreai befektetéssel hoztak létre ipari parkot.

A dél-koreai nemzetbiztonsági főtanácsadó a két ország együttműködésének javulását várja a megbeszéléstől. Hét év után ez lesz az első találkozó a két Korea elnöke között.

A két ország vezetője - Kim Dzsong Il és Kim De Dzsong akkori dél-koreai államfő - először 2000-ben találkozott, szintén az észak-koreai fővárosban.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×