Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Ismét a Benes-dekrétumokat bírálta a bajor miniszterelnök

Ismét bírálta a Benes-dekrétumokat Edmund Stoiber bajor kormányfő. A német Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke vasárnap a "szudétanémetek napján", az egykori Csehszlovákiából elűzött németek és leszármazottaik szervezetének hagyományos pünkösdi találkozóján, mondott beszédet a bajorországi Augsburgban.

Edvard Benes volt csehszlovák elnök dekrétumai képezték az alapját annak, hogy közvetlenül a háború után több millió német - és magyar - vált politikailag és gazdaságilag jogfosztottá, s kollektív bűnösnek nyilvánítva - atrocitásoktól kísérve - kénytelen volt elhagyni Csehszlovákiát. A németek zöme a mai Németország déli részén telepedett le.

Edmund Stoiber hangsúlyozta, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az európai joggal, szellemmel és kultúrával. Leszögezte, hogy az Európai Unió alapértékeit az emberi jogok, a szabadság, az igazság, s a hazára való jog jelenti, a kontinens jövőjét ezekre az oszlopokra kell építeni, nem pedig elüldözésekkel kapcsolatos dekrétumokra.

A bajor vezető, aki szeptember végén távozik mind a tartományi kormányfői, mind pedig a pártelnöki tisztségből, éles szavakkal kritizálta Václav Klaus cseh államfőt a szudétanémeteket támadó, korábbi kijelentései miatt.

"Klaus nem állít igazat, amikor azt hangozatja, hogy a szudétanémetek valódi célja a német-cseh kapcsolatok megzavarása" - jelentette ki a több tízezres tömeg előtt a konzervatív német politikus, hangsúlyozva, hogy éppenséggel ennek ellenkezője az igaz.

Stoiber a Benes-dekrétumokat "nem tolerálható jogtalanságnak" nevezte, amelyeket még mindig nem helyezték hatályon kívül.

"Előfeltételek nélküli, tisztességes párbeszédet" javasolt a cseh fél számára a még tisztázatlan kérdések megoldása érdekében. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Prága mindeddig elutasította az ilyen jellegű javaslatokat.

Értesülések szerint a szudétanémetek idei találkozójára meghívták Mirek Topolánek cseh kormányfőt is, ő azonban a meghívást elutasította. Topolánek indoklásként állítólag azt hozta fel, hogy jelenléte nem segítette volna elő a cseh-német kapcsolatok javítását.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×