Infostart.hu
eur:
365.03
usd:
314.89
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Meghalt Martin Luther King legidősebb lánya

Ötvenegy éves korában a kaliforniai Santa Monicában meghalt Yolanda King, a Nobel-békedíjas amerikai fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King legidősebb lánya. Yolanda King kedden az amerikai szívsebészek konferenciáján mondott beszédet, majd összeesett.

King legidősebb lánya 1955-ben született az Alabama állambeli Montgomeryben, éppen akkor, amikor már folyt a helybeli feketék egy évig tartó buszbojkottja.

Miután egy Rosa Parks nevű asszonyt leszállítottak a buszról, mert fehéreknek fenntartott helyre ült, a King által vezetett fekete közösség tagjai egy évig nem szálltak tiltakozásul autóbuszról.

Miután apját, a baptista lelkészt, aki erőszakmentes mozgalmát a bibliai tanok és Mahátma Gandhi eszméi alapján indította el, 1968-ban meggyilkolták, édesanyja, Coretta vette át örökségét az afro-amerikaiaknak a teljes egyenjogúságért vívott harcának élén és ő is hamarosan csatlakozott hozzá.

Coretta King az idén januárban halt meg.

Yolanda színésznő lett, de művészetét az emberi jogok szolgálatába állította. 1978-ban a King című tv-sorozatban ő személyesítette meg Rosa Parksot, egyik legismertebb alakítását 1993-ban nyújtotta a Mississippi kísérteteiben, amely egy 1963-as rasszista gyilkosság körülményeit eleveníti fel.

Többször dolgozott együtt Attallah Shabbazz színpadi szerzővel, az 1960-as évek fekete muzulmán mozgalma híres vezetője, Malcolm X. lányával.

Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×